HÉVÍZ

Hévíz, mint fürdőhely története a történelem előtti korokba nyúlik vissza. A Hévízi-gyógytó gyógyító hatása már - valószínűleg - a rómaiak által is ismert volt, erre utalnak a búvárok által az 1980-as évek elején a tóból gyűjtött pénzérmék és a tó környékén talált oltárkő. A népvándorláskori leletek is arra utalnak, hogy az erre megfordult germán és szláv népesség is használta a tavat. Hévíz írásos említése első alkalommal egy 1328-ból származó oklevélben történik, amikor a települést "locus vulgarites Hewyz dictus"-ként említik.

1992. május 1-jén városi címet kapott.

A város fejlődését a turizmusra alapozza. A KSH adataiból kitűnik, hogy Budapest után Hévízen a második legtöbb az eltöltött vendégéjszakák száma. Népszerűségét természetesen elsősorban a területén található gyógyító hatásáról is ismert tónak köszönheti. A nemzetközi vendégforgalom további növekedése várható, hiszen a jövőben egyre több turista érkezik a közeli sármelléki repülőtérre.

Hévízi legenda

A legenda még a római korból származik, azokból az időkből, amikor is Pannónia területét a római császári család büszke sasai uralták. A Szent Szűz egy keresztény dajka könyörgő imádságának hatására fakasztotta a hévízi forrást, aki a lebénult Flaviust szerette volna meggyógyítani.

A mélyből feltörő tó meleg vízében fürdött, minden nap a gőzölgő iszapban aludt mindaddig, amíg a sovány, csenevész gyermektest teljesen fel nem gyógyult.

Ez a történet Flavius Theodosius /379-395/ keletrómai császárról szól, aki 391-ben a keresztény vallást saját birodalmában állami vallássá nyilvánította.