Publikációk

Projektek

Jegyző-vers

Dr. Vincze Ferenc (jegyző)

4200 Hajdúszoboszló Hősök tere 1.

  Látogatottság: 17697
Telefon: (52) 557-371
Térkép:

DR. VINCZE FERENC
jegyző, címzetes főjegyző

TOVÁBB A LETÖLTHETŐ PUBLIKÁCIÓKHOZ >>

jegyzo3_2006.06.15-11.45.44.jpg 


ÖNÉLETRAJZ

1953. december 5-én Budapesten születtem, de családom hajdú(dorogi). 1978-ban elvégeztem a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát, nappali tagozaton.
1978. március 1-től dolgozom mindezideig első munkahelyemen, Hajdúszoboszló helyi közigazgatásában. 1991. január 1-el a képviselőtestület a város jegyzőjévé nevezett ki, és azóta is ezt a munkakört töltöm be.
A jegyzői megbízatást településmenedzseri jellegűnek tekintem, amelynek alapvető része a város, a helyi közigazgatás folyamatos korszerűsítése, új, hatékony megoldások átvétele, kidolgozása és alkalmazása. Az informatika ezek körében a legfontosabb fejlesztést támogató eszköz, több mint 15 éve foglalkozom helyi közigazgatási alkalmazásával. Informatikai ismereteimet jogi informatikusi szakképesítés megszerzésével is bővítettem.

Célom, hogy a mások által megvalósított jó megoldások nálunk is, az általunk kidolgozottak pedig máshol is érvényesüljenek. Ezek érdekében 1994. óta vezetője vagyok a Jegyzők Országos Szövetsége, valamint a Városi Jegyzők Egyesülete Informatikai Munkacsoportjának.
Tevékenységünkkel segíteni igyekszünk az állami szervek, különösen pedig a jegyzők, polgármesteri hivatalok település-, (kis)térség, és hivatalfejlesztő, -korszerűsítő, informatikai stratégiaalkotó és megvalósító munkáját. Ehhez segédanyagokat készítünk, konferenciákon előadást tartok, publikálok. Ajánlást készítettünk a jegyzők részére az önkormányzatok (polgármesteri hivatalok) informatikai stratégiájának elkészítéséhez.Az ügyvitel- és településfejlesztéshez a pályázati lehetőségeket is kihasználjuk.

Igazgatásszakmai koncepcióm alapján, közreműködésemmel készüleurópai uniós pályázati támogatással  az IKeR - Integrált Kistérsgi e-Közigazgatási, valamint az "adatsztár" adatkezelő-információszolgáltató rendszer, 23 településre. Másik országosan úttörő projektünk az "Intelligens SMS alapú közigazgatási szolgáltató rendszer (I-SMS)" is.

Megjelent "A polgármesteri hivatalok korszerűsítésének, informatikai támogatásának hatékony módszerei"  valamint "A polgármesteri hivatali (kistérségi) összehangolt minőségirányítási, pályázatkezelő és informatikai rendszer dokumnetumai" című, a jegyzőknek, más önkormányzati döntéshozóknak szánt szakkönyvem.
Az informatikai ajánlás és a két szakkönyv a "Publikációk"-ból letölthető.

TOVÁBB A LETÖLTHETŐ PUBLIKÁCIÓKHOZ >>