A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
2007. évi ZÖLD FORRÁS programjának
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
a környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek környezet és természetvédelmi célú programjainak támogatására
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (továbbiakban: KvVM) a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvényben, az államháztartás működési rendjéről szóló, többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Ámr.) és a 109/2006 (V. 5.) Korm. rendeletben, valamint a környezetvédelmi és a vízügyi előirányzatok felhasználásának és ellenőrzésének szabályairól szóló 3/2004 (II.24) KvVM rendeletben (továbbiakban: R) foglaltaknak megfelelően és a 2003-2008 közötti időszakra szóló második Nemzeti Környezetvédelmi Program (132/2003 (XII.11) OGY határozat) tematikus akcióprogramjai céljainak megvalósítását elősegítő programok kidolgozása és végrehajtása érdekében pályázatot hirdet környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek számára. Általános szabályok
Jelen pályázati felhívás keretein belül:
1. A pályázat forrása:
2005. évi CLIII. tv XVI. Fejezet
Állami feladatok költséghatékony átvállalása az NKP megvalósításában (10-2-41) - jogcím: 1 050 eFt
Társadalmi szervezetek támogatása (10-3) - jogcím: 44 800 eFt
Üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével összefüggő feladatok (10-2-9) jogcím: 50 000 eFt
2. A támogatás igénybevételére jogosultak köre
- az 1. Társadalmi szerepvállalás a második Nemzeti Környezetvédelmi Program tematikus akcióprogramjai célkitűzéseinek megvalósítása cél esetében támogatást az alapító okiratukban rögzítetten környezetvédelmi és természetvédelmi céllal létrejött közhasznú és kiemelten közhasznú társadalmi szervezetek és alapítványok kaphatnak.
- a 2. Környezeti oktatást, nevelést célzó programok megvalósítása cél esetében támogatást az alapító okiratukban rögzítetten környezetvédelmi és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek és alapítványok kaphatnak.
- a 3. Üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével összefüggő feladatok megvalósítása - cél esetében támogatást az alapító okiratukban rögzítetten környezetvédelmi és természetvédelmi céllal létrejött közhasznú és kiemelten közhasznú társadalmi szervezetek és alapítványok kaphatnak.
A pályázónak meg kell felelnie a rendezett munkaügyi kapcsolatok - az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15. §-ában meghatározott - feltételeinek.
3. A támogatás formája
Vissza nem térítendő, előfinanszírozású támogatás (VNT). 4. Kizáró feltételek
Nem bírálható el az a pályázat, amelyet nem a támogatásra jogosult nyújtott be, amely nem felel meg a pályázati felhívásban szereplő támogatási céloknak illetve a felhívásban és a pályázati útmutatóban előírt formai és tartalmi feltételeknek, továbbá amelynél a pályázó nem rendelkezik a támogatásban részesítendő tevékenység végzéséhez szükséges, vagy azzal összefüggő engedélyekkel, illetőleg bejegyzett (nyilvántartott) tevékenységi körében az adott tevékenység nem szerepel.
Nem támogatható az a pályázat, amely az Ámr. 81. § (2)-(3) bekezdésében foglaltak értelmében kizárásra került.
5. A pályázati díj A pályázóknak pályázati díjat nem kell fizetni.
6. A pályázatok benyújtása és elbírálása
A pályázatot a pályázati felhívás vonatkozó részében és a pályázati útmutatóban foglalt tartalmi és formai követelményeknek megfelelően, pályázati adatlapon 4 példányban postán, ajánlott küldeményként kell feladni, a felhívásban megjelölt Befogadó szervezethez. A pályázat befogadásáról a pályázót tájékoztatni kell. A befogadó szervezet neve, és címe:
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Költségvetési, Beruházási és Tulajdonosi Főosztály 1011 Budapest, Fő u. 44-50.
A pályázati adatlap és útmutató letölthető a KvVM honlapjáról (www.kvvm.hu), illetve beszerezhető kedden és szerdán 9-15 óráig, csütörtökön 9-18 óráig, illetve pénteken 9-13 óráig a következő címen:
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Zöld-Pont Szolgálat 1011 Budapest, Fő u. 44-50.
7. A pályázatok benyújtásának határideje:
A pályázatokat legkésőbb 2007. január 31-ig kell benyújtani
palyazatiadatlap.doc
palyazatifelhivas.doc
palyazatiutmutato.doc
tartalomjegyzek.doc
Hermann, Renáta
|