Kosztolányi Dénes országgyűlési képviselő szerint a média száz sebből vérzik. Ő úgy gondolja, hogy a kormány azért költ közpénzt saját intézkedéseinek propagálására, mert mi, az újságírók nem megfelelően végezzük a munkánkat, aztán persze hozzáteszi, hogy valójában ez nem az ő véleménye, hanem a kormányé, hiszen mi más lehetne az oka a kormányzati sikerpropagandának és SMS-ben történő kérdésfelvetésnek. Az aktuális újságíró (a mi esetünkben Szombathy Pál) rögtön megkérdezi, hogy ezek szerint a Fidesz kormánynak is hasonló véleménye volt a „szakmáról”, vagyis rólunk? Hiszen ők is rengeteget áldoztak öntömjénezésre (így már a közbeszéd fogalmaz), lásd ország imázs, Széchenyi Terv. Kosztolányi Dénes kész van a válasszal: ezer éves volt az ország, közben a terv (a Széchenyi) füstbe ment, vagyis ebben a kontextusban már nem volt fontos propagálni.
A kormány SMS-ben kérdez: Akarod-e befolyásolni, a harmadik gyermeked nemét? Kosztolányi válaszol: Ez cinikus kérdés. Az újságíró (most már én) visszakérdez: Miért? Kosztolányi válaszol (mintha hallotta volna a kérdést): Tényleg ez a legfontosabb kérdés? Elgondolkodom. Nem, nem ez a legfontosabb kérdés, ebben egyetértek Kosztolányi úrral. Aztán eszembe jut, hogy az elmúlt kormányok egyike sem tette fel a legfontosabb kérdést… valószínű, hogy azt sem tudták, hogy mi lehetne az a kérdés. Csak a választ ismerik: 42 –de ez már irodalom. Amikor megnyugszom, ismét elgondolkodom, és ismét azt mondom, hogy nem ez a legfontosabb kérdés, de állítom: nagyon fontos ez is. Én sosem élnék a lehetőséggel. Én eddig lányokat akartam, kettő már van. Én tudom befolyásolni a születendő gyermekem nemét, ahogy az asztalos is hatással tud lenni arra, hogy a munkadarab, amit kiad a kezéből, asztal lesz vagy szék. Ha székre van szüksége, egyszerűen: széket csinál, bocsánat, készít. De nézzük egy kicsit komolyan! Hívő keresztényként átnéztem a Bibliát, és bár figyelmesen lapoztam, nem találtam egyetlen igehelyet sem, ami tiltaná a gyermek nemének megválasztását (ezt azért volt fontos elmondanom, mert holnap már egy-két egyház biztos, hogy tiltakozni fog, már a kérdés ellen is), bár ezen vitáztunk gyermekeim anyjával. Én nyertem, otthagyott. Ugyan csak az udvaron és csak pár percre, de ott hagyott, amivel elismerte: nincs megalapozott érve. Ma, amikor Magyarországon az a legnagyobb probléma, hogy fogy a nemzet, talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy milyen intézkedésekkel lehet, legalább lassítani a folyamatot. Én sem állítom, hogy a nem, megválasztása csodaszer, de nagyon sok olyan kétgyermekes családot ismerek, akik, ha képesek lennének „lobbizni” a következő csemete ilyen, vagy olyan volta mellett, szívesen bevállalnák, így azonban marad a lassú kihalást biztosító, bűvös kettes szám.
|