Hideg víz - üres tó
Idén nem rendezik meg a Révfülöp és Balatonboglár közötti Balaton-átúszást - jelentette be a szervezőbizottság elnöke, Szántó László, miután csütörtökön délben Siófokon megbeszélést tartott az Országos Meteorológia Szolgálat és a Balatoni Vízirendészeti Rendőr-kapitányság szakembereivel.
Az egyeztetésen kiderült: a péntekre várható csapadék után a hétvégén ugyan napos idő lesz, de a víz hőmérséklete nem emelkedik húsz fok fölé. Az előrejelzések alapján augusztus második felében sem várható nagy javulás, így a próbázók egészségét és biztonságát szem előtt tartva úgy döntöttek, hogy 2005-ben elmarad a népszerű szabadidős erőpróba. "Sajnos itt a valóban víz az úr, mi pedig nem kockáztathatunk - fogalmazott Szántó László. - Számunkra egy próbázó egészsége is fontosabb, mint tízezer sikeres célba érkezés. A jubileumi, 25. Balaton-átúszás így a jövő nyáron lesz."
Valószínűleg ez a döntés nagyon sokaknak, nem csak meglepetés, de szomorú tény is egyben. Annyira részévé vált életünknek ez a próbatétel, hogy hiába a logikus érvek, nehezen tudjuk elfogadni, hogy idén nincs lehetőségünk végigélni. Húsz éve nem volt ilyen minőségű a Balaton vize, ahogy a vízszint is hosszú évek után vált igazán élvezhetővé. A csalódott hangok azt kérdezik, vajon mit lehet tenni annak érdekében, hogy ilyen ne forduljon elő többé? A választ, mint mindig, az esemény körül bábáskodók adják meg.
A szervezők az idei tapasztalatok tükrében úgy döntöttek, hogy 2006-ban július 22-e lesz a rendezvény első időpontja, és talán akkor már az időjárás is velük lesz majd.
Korábbi cikkek a témában:
Balaton átúszás új időpontban - Sibak András válaszol
|