Somogyország szívében van egy kellemes kis falu. Alig 4200 méterre Kaposvártól, és alig 73 lelket számlálva. Szenna sok mindenről ismert, így túl sokat nem is írnék róla, hiszen nem az a célom, hogy egy "csöppnyi" települést bemutassak, sokkal inkább az, hogy egy élményen keresztül rávilágítsak, hogy mi is hiányzik sokszor abból az országból, amit hazánknak tekintünk. Egy elképzelt autópálya nyomvonalától nem messze, az ország egyik legismertebb skanzenjét magába foglalva létezik egy falu, ami sokkban különbözik a többitől. Itt szeretik egymást az emberek. Nem csak az a korosztály, akik megszenvedték a háborút, vagy "csak" a négy évtizednyi elnyomást, hanem azok is, akik velem együtt fiatalon próbálgatják szárnyaikat a világban. Mint rendesen, idén is megtartották a falu egyik szélső utcájában az utcabált. Nem nagy dolog, mondhatná bárki, de ez az utcabál egy héttel követte a falunapot, de ami még érdekesebb, ez nem csak buliról és az ivásról szólt, hanem emberek beszélgettek egymással, ahogy teszik ezt minden nap. Ezek az emberek, sokak szemében csak "jöttmentek", hiszen nem itt születtek és nem itt nőttek fel, de mégis magukénak érzik azt a talpalatnyi földet, amin élnek.
A szeretetről beszélek, nem egy somogyi kisfaluról, és hogy mégis rajtuk keresztül mutatom ezt be, az csak a miatt van, hogy az országot, világot járva, egyre ritkábban találkozom, ezzel az amúgy vegetatív funkcióval, mert a szeretet nem más, mint az élet elfogadása.
|