|
avagy
Mit hoz a holnap annak, aki a mát viszi át a holnaputánba?
Amikor végiggondolom a múltat, mindig az jut eszembe, hogy vajon hol van az a határ, amikor már túl sokat foglalkozom a múlttal, ahelyett, hogy a jövőbe néznék. Nem vagyok az az álmodozó típus, de néha jól esik elrugaszkodni a mindennapos problémáktól, és egy olyan fikcionált világba lépni, ahol nem csak az lehetséges, amit már megszoktam.
 Nem szeretem kivárni a soromat, útálom a pénztárak előtt kígyózó emberek látványát, és az inkubációs időt, nem is beszélve a szolgálati utak által megkövetelt minimális várakozásról. Én azt szeretem, amikor, ha valamit kitalálok azonnal meg tudom valósítani, talán ennek leplezése a kertészkedésem, és talán emiatt nem működött sosem a gyűjtőszenvedélyek rám gyakorolt hatása sem. Sőt még az is lehet, hogy emiatt nem lettem (még) politikus. Szeretném kihagyni a két karácsony közötti szünetet, hogy ne kelljen egy évet várnom arra, hogy mit kapok legközelebb ajándékba, és vágyom arra is, hogy a ma lerajzolt házikóban már este lakásavató buli tarthassak. Próbálok mindent leegyszerűsíteni, és nem kivárni a soromat, ellentétben a szocializálódott társadalommal. Megtehetném, hogy mély álomba kergetem magamat a megvalósulásig, de valószínű, hogy ebben az esetben a mormoták szakszervezete tenne feljelentést ellenem, hogy elorozom előlük a létjogosultságukat alátámasztó jellemvonást. Most ha valaki azzal jön nekem, hogy ez a természet rendje, akkor nagyon pöszén fogok ránézni és csak a tőlem megszokott jólneveltség tiltja, hogy szóba hozzam azokat a „természet rendje” példákat, amiket senki sem tud, és nem is akar elfogadni, teszem hozzá én sem. Reggelente mindig azzal kezdem, hogy megpróbálom felidézni az álmaimat, mert hogy álmaiban él az álmodozó, aki ugyan nem vagyok, de azért néha mégis. Szóval ilyenkor feltörnek belőlem azok az elképzelések, melyek a valóságos életben eszembe se jutnának. Ilyenkor azon gondolkodom, hogy tudjuk e eléggé értékelni azt, hogy embernek születtünk erre a világra, melyet Isten azért teremtett, hogy boldogok legyünk rajta. Mi viszont, mindent megteszünk azért, hogy a tökéletes világ csak Panglosz mesternél legyen felellhető, és ott is csak egy meghatározott viszonyszámot figyelembe véve. Én azért bízom magamban és tudom, hogy a ma álmai a holnapban fogják megmutatni számomra a tegnap szépségeit.
|
