|
avagy
Dimenzióutazások meditációs közegben és a helyi autóbuszjáraton
Pofán csap a felismerés: nem vagyok Isten. De még csak azt sem mondhatom, hogy isteni lenne a humorom. Egyszerű emberként tengetem mindennapjaimat, arra várva, hogy egyszer talán engem is felfedez valaki, és megmondja, mi a francot is keresek, ezen a néha eléggé kies planétán. Persze nekem is megvan az a képességem, hogy átszökkenjek egy másik síkra és kívülállóként figyeljem a történéseket, de mi ez ahhoz képest, hogy immár több éve evőeszköz nélkül él a civilizált világok nagy része, mert mint az köztudott: nincs is kanál.
 Gömbvillámként reinkarnálódom, miközben ismerkedem az emberi test gyönyöreivel és a humán erőforrás-gazdálkodás gyötrelmeivel. Becsapok egy-egy templomtoronyba és közben észre sem veszem, hogy saját magamat is becsapom. Mert mi vagyok, vagy ki vagyok én? Egy álom, vagy egy álmodó visszaköszönő manifesztuma? Esetleg egy perverz és kellőképpen buja vágy végterméke (apám, anyám velem bosszulta meg a világon az őket ért sérelmeket)? Vagy csupán az evolúció hibás eredménye, műanyag, visszaváltható üdítősflakon? Esetleg saját átkom, mely egyedül rajtam fogott, viszont rajtam keresztül szándékozik büntetni az engem befogadó közeget? Miközben ezen töprengek, felrémlik bennem, hogy talán nem is vagyok e bolygó szülöttje, csupán egy kirándulás során felejtettek itt? Mindhiába gyötröm összeaszott agyamat, a végeredmény mindig ugyanaz: saját farkamba harapok, mint a megveszekedett kígyó, aki tétován tűnik el önnön emésztőrendszerében. Megpróbáltam összefoglalni az életem eddigi eredményeit, és bár az egész igencsak kedvemre való, elveszem a részletek feletti siránkozásban.
Lassan belefáradok a sorsom önigazoló arcul köpéseibe és belealszom életemet a kínos egyhangúságba. Alszom amíg valaki áthalad a tyúkszememen, míg az ábécében kiszámolják a visszajárót, alszom míg kitörlöm a fenekemet és állva alszom a buszok padlóján, mert a széken a megfáradt lelkiismeret furdalásom terpeszkedik.
Egyszer csak rádöbbenek az ősi igazságra: “A cél halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga.” Bele fogunk dögleni az életbe, de addig, még lehet egy-két jó napunk…
|
