|
Timi és Robi, ma már nem is köszönnek egymásnak az utcán. Néha ugyan dereng valami egyikük, vagy másikuk tekintetében, de igazából nem akarnak a mélyre ásni; nem érdekelte őket a múlt. A lány csinos volt és majd kicsattant a boldogságtól, a fiú általában magába roskadt és nem tudta eldönteni, hogy mit is kezdjen az aktuális nappal.
Mindketten akkor voltak fiatalok, amikor a korlátok nagy része már leomlott. Éltek is a lehetőséggel, de mást és mást szűrtek le a tapasztalataikból. Az eredmény persze olyan lett, mint az optimista mesék vége. A jó elnyerte méltó jutalmát, a rossz pedig senyvedett az érzéstelen, szürke hétköznapokban. Az egykor ugyanarra a zenére beindult fiatalok, ma már közelebb voltak a negyvenhez, mint a harminchárom és félhez, és amilyen közel voltak akkor egymáshoz, most annyira eltávolodott kettejük élete. Timi, mint boldog családanya, és sikeres vállalkozó, Robi pedig társadalmi hulladékként, selejtként tengette mindennapjait. A kezdeti kudarcok, vagy sikerek, ma épp ellenkezőjét mutatták a korábbi státuszoknak, de hát, ilyen az élet. Ilyen az élet?
Az élet mindig revansot vesz. Ez valami olyasmi, mint amit a reinkarnációról hazudnak, ha egyik életedben egy nyavalyás nyúl voltál, aki zabálta a káposztát, akkor a következő életében káposzta lesz, amit egy nyavalyás nyúl fog zabálni. Ilyen egyszerű… lenne, de ez sajnos a mese része, aki szegény, az a legszegényebb, mondja a költő, és sajnos nagyon igaza van. De ne adjuk fel! Egyszer, lehet hogy sokára, de egyszer biztosan eljön az az idő, amikor a Robik húzzák a rövidebbet. Addig is, függesszük fel a napló írását!
Cikkek a témában:
|
