|
Meglebbentem rebegő szárnyaimat, miközben szertefoszlott álmok suhannak át szomorú létformám fundamentumán. Kecsegtetném önnön lelkivilágom azon téves, szerelmetes gondolaton, mely szerint a térnyerő kockázatvállalás mindenekfelettisége ösztönöz előrelépésre, de tisztában vagyok korlátaimmal, melyek szerint nincs szebb elmélkedés, mintha arra gondolunk, hogy elsőségünk megfellebbezhetetlensége bensőnkből vezérelt irányultság.
 Bár elgondolkodtató ama tény, hogy egyhelyben topogásunk előzménye egy korábbi helybejárás, mégis hisszük, mert hinni akarjuk, hogy a legjobb úton haladunk afelé, hogy boldog pillanatok összességének hovatovábbját generáljuk, miközben sűrű bocsánatkérést közvetítünk az általunk letiport virágszirmok korábban birtokolt bibéje szemébe. Bár fogcsikorgatásunk messzire elhallatszik, mégis a néma szánk, a hallgatok sokaságának. Persze ismét feltűnhet zuhanórepülést szimbolizáló csillagunk, de lassan ráeszmélünk, hogy az égbolt nem terem több babért szeretett egoizmusunknak. Visszafogottan nyilatkozunk, ha megkérdezik: miért éppen erre, meg a madár se soha, itt meg pláne, de tudatalattink harsány röhögése felkelti a szunnyadó gyanú árnyékát a remetének látszó remete szívében. Megerőltető a mosoly, amit arcára varázsol, hogy tompítsa a belső üvöltés miazmáját, de szemében csillog a vágy, ami azt feltételezteti, hogy a keresztbe lenyelés valószínűsége manifesztálódik a negyedik dimenzió perifériáján. Semmi gond sugallja borgőzös hangja, de remegésed nem hagyhat alább, hiszen ki szeretne egy odvas, jobb felső hatos mellet araszolni menekülést színlelve? Az ébredés hozhatna felüdülést –gondolod, miközben ráeszmélsz, hogy az álmok szemérmetlensége tréfálta meg szűzies látószögedet. Felismerni a botrányt nem túl bonyolult, de elkerülni magát a lehetőséget, már sokkal bonyolultabb. Szeressd hát saját elméleted szülöttjét, hogy legyen alkalma megismerni azt az érzést, mit csak egy szülő és annak csicsergő borja mondhat magáénak.
|
