Új retorikai elemmel „gazdagodott” a politikai közbeszéd. A Fidesz megszólalói, most azt érzik - teljesen spontán - fontosnak, hogy jelzős szószerkezetbe emlegessék a kormányoldalt. Ezzel a jelzővel igazából nem lenne baj, hiszen a luxust mindenki szereti, akár autóról, akár nyaralásról is legyen szó, de ebben a közegben mégis furcsa, hovatovább bántó minden hallgató fülének. Amikor a Fidesz veszélyben érzi a pozícióját, mindig előrángatja PR-eseit, meg a szövegíróit, akik ezt meghálálva, kitalálnak valami „újat”, valami mást. Ezek az ötletek általában inkább szánalmasak, mint jók, de már megszoktuk, így a legújabb gyöngyszemen is legtöbben átsiklanak, talán észre sem veszik. Igazából egyetlen közös vonás van a gyalázkodó szólamokban, a Fidesz szájából mindegyik úgy hangzik: gyilkos kommunisták! Madarat tolláról, pártot bekiabálóiról Még le sem csengett az Orbán kontra Bush kontra Csurka kontra Gyurcsány hiszti-vita, máris itt van az újabb jele annak, hogy a Fidesz nemcsak megtűri holdudvarában a habzó szájúakat, de kifejezetten lovas nemzetté kívánja tenni őket, vagyis adja alájuk azt a patás négylábút, aki viszont gyakran megbotlik. Az október 23-ai, majd az azutáni fideszi megnyilvánulások egyértelművé teszik, hogy a nagyobbik ellenzéki pártnak, nemcsak nem érdeke a megbékélés, de kifejezetten utálná, ha szeretnie kellene valakit a másik oldalról. Áder, akinek volt pártelnöke, apai ágon volt érintett a korábbi rendszerben, most nagyvonalú feledékenységről, és ugyanekkora mértékű arroganciáról adott tanúbizonyságot, amikor – fáradtságos munkával – felkutatta a miniszterelnök feleségének többedik szintű rokonságát, majd azt vágta Gyurcsány Ferenc fejéhez. Az az Áder, akinek pártjában tömegével fordulnak meg volt kommunisták, és akinek a pártja tele van olyanokkal, akiknek szülei, nagyszülei szintén kiszolgálói voltak a letűnt időknek. Áder felejt, a választó nem. A választó emlékszik a populista demagógiára, a választó emlékszik Áder Jánosra. Sőt, az is lehet, hogy nemsokára már csak emlékszik. Ahogy erre megvan az esélye az összes olyan politikusnak – üljenek a patkó bármelyik oldalán is -, akik nem veszik észre, hogy a magyarságnak már nagyon régen nem tetszik a másik oldal köpködése. Ahogy azzal sincsenek túl sokan kibékülve, hogy Orbán Viktor, valami belső indíttatástól vezéreltetve olykor-olykor, amikor végre megszólal, legtöbbször forradalmat vizionál. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy azt a párszázezer szélsőségest is ki kell valakinek szolgálnia, ahogy azzal is, hogy a Fidesz a „nemzet” egészét szeretné lefedni, - és csak azért a két párti, és nem az egy párti Parlamentet dicsőíti, nehogy a zsigerből elkergessék őket, mint kényurat, - csak azt nem értem, hogy ezzel a szélső-demagóg, neo-turulista csökevénnyel, miért kell az ország egészét mételyezni? A bátorság színe Valami csoda folytán, hiába a másfél évtizede tartó hazaárulózás, spionozás, nemzetellenezés, panelprolizás és kommunistázás, a baloldal hívei nem támadnak, sem szóval, sem tojással. A Fidesz szerint – talán – azért, mert gyávák, szerintem pedig azért, mert van bátorságuk… embernek maradni.
|