|
Amikor megismerkedtem a lánnyal, csupán annyit tudtam róla, hogy szereti a mélyreható írásokat, jegyzeteket, aztán szépen, lassan megtudtam róla jó néhány olyan információt is, ami segíthetett volna a világnak abban, hogy elfogadják őt is, függetlenül különös szokásaitól. Nem az esélyegyenlőségről kívánok szólni, csupán arról, hogy vannak emberek a mi ízléshatárainkon kívül is, ahogy mi is túl tudunk kerülni bizonyos határokon.
 Elsőként le kell szögeznem, hogy a testfestészet nem tartozik kedvenc kézművészeti ágaim közé. Nem állítanám, hogy az előbb említett öncsonkítást minden esetben elítélem, de rózsa legyen a talpán, amelyik kényes ízlésemnek meg akar felelni. No ez persze nem azt jeleni, hogy csak a talpon lévő tetkókat viselem elfele, me’ valaki még belemagyarázza a bőröm alá, viszont nem állhatom, ha valaki cserélhetőnek gondolja azt a bizonyos valamit, ami nem ég le a képéről, amikor kimegy a strandra egy nem túl jól sikerült produktummal. Ezzel kizártuk ugyebár a vászon reinkarnációit és a projekttor elsőszülötteit is. Marad a szép, intimhelyen elhelyezett, szolid (alig látszó) kép(ecske), például egy rózsa. Ez a virág, mármint amelyik megihletett, egy cica hátán nőtt és egy csuklyás patkány nevelgette. Bár csak azért tett meg mindent a szirmokért, hogy teleszívhassa tüdejét a csodálatos illattal, azt hiszem mégis elismerést ér, hogy erre a legtöbbek által visszataszítónak vélt rágcsáló volt csupán képes. Az emberek eltaposták a kisvirágot, az úthenger lenyomatot készített belőle, kedvenc ölebem pedig jobb híján levizelte… egyedül a patkány érezte a kicsiny élet fontosságát. Fehér bundája, szürke csuklyája, védte, óvta a napsütéstől, öntözte a kiszáradás ellen. Ugye hogy bele lehet zavarodni a képekbe? Szinte látod Guzmót (nevezzük így főhős kertészünket), amint locsolócsővel sétál egy bimbódzó virág körül, és apró kapájával lazítja a földet, hogy neveltje minél gyorsabban növekedjék.
A képzavar persze tőlem ered, de nem légből kapott, a patkány, a rózsa és a cica is létezik. Mondhatnám azt is hogy szimbiózisban élnek és ez igaz is lenne, de egyszerűen annyit mondok: Élt egy patkány, egy rózsa és egy cica, akik csak annyit szerettek volna, hogy elfogadják őket. Nem akartak vagyont, sikert csupán annyit, hogy együtt maradhassanak és megmutathassák mindenkinek: mit jelent az, hogy valaki, valakit csak és kizárólag önmagáért szeret, mert ilyet sajnos nem láttak, de mivel cica sokat olvasott, szerette volna megismerni az érzést és a reakciót, amit az önzetlenség kivált az emberből. Várt, és türelme minden rekordot megdöntött, de el nem fogyott és ez a várakozás kovácsolta össze őket a legigazabb barátokká. Már csak egy problémát kellett megoldaniuk: cicamama szerint Guzmó büdösebb volt az elviselhetőnél, meg kellett volna fürdetni, de hát a patkány nem rajong a vízért…
|
