|
Biztos már mindenki érezte úgy, hogy ma kár volt felébrednie. Én néha az sem értem, hogy miért találták fel az ébredést. És különben is, miért pont én, miért pont nekem és miért pont velem?
 Ezek a miértek teszik ki ilyenkor az egész napomat, ami természetesen százhúsz évnek tűnik, vagy mégtöbbnek. Nem is érdekel az egész, gondolom, de természetesen ez akkor sem igaz, amikor a letarg a négyzeten című tragi-komikus eklektív dráma próbáit érzem átrohanni csöpnyi megsinylett lekületemen, megspékelve egy a világ omladozik bennem már legalább három évszázada jellegű mélységesen elitélendő nemistudom mivel. Szóval ezek a napok, azok a napok. Nem segít a betét, a pelenka, az ABS sőt, még a bankbetét sem. Vagyis hát nem jönnek be a frázis jellegű miazmák, meg paraszocio dilemmák, vagy mi a fenék. Elvagyok mint a befőtt szalicillel a fejemen, duntsztkötéssel a nem tudom hol, meg visszazárható tetővel az aljamon, mert hogy a feje tetejére állt a világ, én meg baromira kilógok most belőle. Nem kerülgetem tovább: nekem ma kár volt felébrednem. Na nem azért mert valami rossz, vagy ne eléggé jó, egyszerűen olyan vagyok mint a minusz nulla. Néha azt sem tudom, hogy létezem e egyáltalán, vagy egyáltalán nem is létezem? Mondjuk ez is egy érdekes megközelítés, pláne, hogy nem tudom hogy hogyan kellene megközelítenem. És különben is, minek amikor nem is, pláne ha közben legalább annyira igen, mint amennyire talán, vagy esetleg kár volt ma feébrednem?
|
