|
A fiatalság az a bolondság, ami idővel ugyan elmúlik, de szabadulni nem lehet tőle, hiszen a felejtés csak belőled törli ki és nem a történelemkönyvekből.
 Elmentem, megnéztem. Hetek óta mást sem teszek, csak buliról bulira járok és élvezem elmúlóban lévő fiatalságomat, vagy annak utolsó szeleteit. Magamat ismerve ezek a szeletek még jó sokáig táplálják lelkületemet, hiszen ahogy szoktam volt mondani, én nem a második gyermekkoromat élem, hanem az elsőt dédelgetem. Kicsit persze furcsa, hogy egészen más jelent már számomra kikapcsolódást és az idő nagy részét már nem a táncparketten töltöm, de így is képes vagyok egy-egy fergeteges éjszakával feltöltődni. Én már nem a libidóm egyengetését tartom a legfontosabbnak, inkább azon emberi kapcsolataim ápolását, amelyek előre visznek az élet folyamán. Már nem vagyok az a „mácsó” típus, akinek akkor sikeres egy este, ha egyedül érkezik, de párban megy el, akár több értelemben is, bár még mindig jól esik, ha egy bájos női szempár mosolya fordítja el a fejemet, csupán most már nem nézek vissza, vagy legalábbis nem úgy, mint régebben. Megváltozott a világ? Más vált fontossá? Igen, azt hiszem, hogy el kell gondolkodni azon, hogy ki, mit tart igazán fontosnak. Én már nem azt. Illetve azt is, csak nem úgy, és nem azért a célért. Ma már elégtételt jelent, és a természet feletti győzelemként élem meg azokat a pillantásokat, amik anno a start pisztoly hangját voltak hivatottak helyettesíteni. Nem lettem más, a világ változott meg bennem és annak értéke, amit gyermekként még nem tartottam annyira fontosnak, a hűségé. Hogy ki, miként értelmezi ezt a szót, az nem rám tartozik, én viszont tudom, hogy hol az a határ, amikor még nyíltan nézhetek reggel tükörbe. Lehet, hogy elsőre úgy tűnik, hogy csökken a mozgástér, de ha az ember korrekt módon értékeli azokat az ajándékokat, amik a „besavanyodással” járnak (ez nem az általam legjobbnak tartott szó, de had örüljenek az „ellenségeim” is), akkor rá fog jönni, hogy az határok folyamatosan kitolódnak, csak a tartalmi elemek cseréje válik minőségivé, ami által maga az élet is közelit a határaihoz, amin viszont nagyon érdemes kószálni. A történelemkönyvek olyan fejezetekkel lesznek gazdagabbak, amiktől nem kell félni, és büszkén lehet vállalni, tehát nem kell naponta a „felejtés Istenéhez” fohászkodni. Vállald a vállalhatót, de tudd, amit egyszer vállaltál, végigkísér!
|
