|
Tartozom egy vallomással: férfiként a nőket szeretem. Lehet, ez meglepő, leginkább az, hogy ezt így tudatom mindenkivel, de mostanság ez a divat. Aki más, az büszkén vállalja, aki pedig másról tudja, hogy más, az szenvtelenül publikálja. Bármennyire is meglepő, nem két ellentétes oldalról van szó, csupán olyan emberekről, akik mások. Vagy így, vagy úgy, de olyan dolgokat tartanak fontosnak, amit mi, a többség, másként gondolunk. Most azon ritka pillanat van, hogy szót kérek, személyemben szólaljon meg a csendes többség!
Ha valaki most azt várja, hogy élest kirohanást tegyek a melegek ellen, azt előre ki kell, hogy ábrándítsam. Bár megvan a véleményem, annak negatív része nem az embert, hanem a jelenséget bírálja. Kezdjük azzal, hogy nem értem, miért kell  büszkének lenni arra, hogy valaki a saját neméhez vonzódik, majd folytatódik azzal, hogy a társadalom, miért provokálja ki azt, hogy a meleg-büszkeség legyen a vállalható viselkedésmód annak érdekében, hogy azt, aki más, kevésbé érjék támadások.
Mára egy kicsit összekuszálódtak a szerepek. A társadalom meg van győződve róla, hogy jogában áll ítéletet mondani mindenki felett, akit nem tud beskatulyázni, a jogvédők fennen harsogják az egyenlő elbánás hiányát, az érintettek pedig nem igazán tudják, hogy mit is tegyenek. Az egyén önmagában nem utálja a homoszexuálisokat és a leszbikusokat, de tömegként mégis rögtönítélő bíróságként lép fel. A társadalom hibái viszont az egyénre szállnak vissza, ahogy a melegszervezetek eltorzult arcú üvöltése is. Ezek az érdekvédők, igazából nem tudják, hogy mi is a feladatuk, arról nem is beszélve, hogy minden atrocitást úgy tűntetnek fel, mintha az, az áldozat mássága miatt történt volna. Vagyis ha van egy „pofátlan buzi”, akit – nem helyesen, de a búcsúban megszokott módon – pofán vernek, akkor nem az van, hogy egy szemtelen fickó kapott egy pofont, hanem, hogy megvertek egy meleget, csak azért, mert más. Lehet, hogy a szervezeteknek ez egy elenyésző része, de hogy ők a leghangosabbak, az biztos.
Aztán van a másik, aki úgy gondolja, hogy neki jogában áll kiteregetni bárkinek a magánéletét, és kérésre küldi a listát. Legyünk őszinték, ő sem különb, sőt, ha lehet még rosszabb, hiszen olyan „titkokról” tájékoztatja az „érdeklődőket”, amihez azoknak semmi közük. Talán ezzel akarja arra sarkalni az érintetteket, hogy büszkén vállalják másságukat? De miért kell arra büszkének lenni? Miért kell büszkén a világba kiáltani, hogy barna a szemünk? Keresztény emberként nem tudom elfogadni a homoszexualitást, de egyetlen embert sem vagyok hajlandó emiatt elítélni. Talán másnak sem kellene.
|
