Ma a Megyeházán tartott sajtótájékoztatón beszélgettünk Gyenesei Istvánnal, a megyei közgyűlés elnökével a most induló közmunkaprogrammal kapcsolatban. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy Somogy a legeredményesebben pályázó öt megye egyikeként külön elismerést kapott, és mindezt úgy sikerült elérnie, hogy a megyei jogú városok közül, szinte csak Somogyország székhelye nem tartotta fontosnak, hogy csatlakozzon a programhoz. Helyi Lapok Online: Múlt héten, kedden, amikor Budapesten találkoztunk, együtt hallgattuk meg, amikor a miniszterelnök úr azt mondta, hogy ez a mostani, a rendszerváltás utáni legnagyobb munkaügyi program. Ma pedig itt, a Somogyi Megyeházán hangzott el a sajtótájékoztatón, hogy a megyében is, egy eddig még nem látott mértékű mind a támogatás mértéke, mind pedig a foglalkoztatottak száma. Jelenthet-e ez tényleges megoldást, ha az álláskeresők szempontjából nézzük? Gyenesei István: Bennünket különös büszkeséggel tölt el az, hogy az érdekérvényesítő képességünket is, és a települések pályázati kedvét is összevetve az országban, az egyik legmagasabb támogatottságot tudtuk megszerezni. Hogy ez mennyire lesz elég, azt nagyon nehéz megmondani. Egy biztos, nem állhatunk meg, akik ebből részesülnek, azok boldogabb emberek lesznek minden bizonnyal. Nemcsak munkához jutnak, hanem jövedelemhez is. Aki pedig most nem, és itt az önkormányzatokra gondolok, nagyobb pályázati kedvvel egy következő lehetőséggel élni fognak, nekünk pedig mindent meg kell tennünk azért, sokakkal összefognak, hogy több állandó munkahely teremtődjön a megyében, mert a végső megoldás ez, és csak ez lehet. HELLO: Csizmár miniszter úr elmondta lapunknak, hogy minden felmerülő igényt ki tudtak elégíteni, vagyis az ő olvasatában ennyi igény van a programra, ugyanakkor a mai sajtótájékoztatón hangzott el az a tény, hogy Kaposvár városa nem pályázott. Mint a megyei közgyűlés elnökének, van e elképzelése arról, hogy miközben Szita Károly folyamatosan ostorozza a kormányzatot a magas munkanélküliség miatt, a város nem pályázott? Gy.I: Ezt tőlük kellene megkérdezni. Az biztos, hogy Kaposváron növekszik legnagyobb mértékben a munkanélküliség a megyében. Itt vannak a legnagyobb tartalékok, ilyen szempontból érthető, hogy miért is növekedett ez a szám, de az is tény, hogy a megyei értékek növekedésében a kaposvári számok romlása játsza az egyik legnagyobb szerepet az utóbbi egy, másfél évben. Kár, hogy nem pályáztak, én csak ezt tudom mondani. HELLO: A közmunkaprogram a későbbiekben jelenthet-e megoldást a qvalifikáltabb álláskeresők elhelyezkedési problémáira, legalább rövidtávon? Gy.I: A qvalifikáltabb álláskereső, a képzett munkaerő számára semmiképpen nem jelent, még csak átmeneti megoldást sem meggyőződésem szerint. Lehet, hogy ezzel nem mindenki ért egyet; hacsak nem tudunk olyan jellegű közmunkát felajánlani, ami az ő végzetségüknek is megfelelő. Amúgy pedig senkinek sem esik le a karikagyűrű az ujjáról, ha meg kell fogni a szerszám nyelét, de ha ahhoz egy diploma is párosul, akkor szomorúak vagyunk, de ha ez a megélhetés biztosítéka, akkor már az egyén felelősségérzetén múlik, hogy ki vállalja, és ki nem. HELLO: Ez a program májusban fog kifutni. Készítik elő már a következő időszakra vonatkozó pályázatokat? Gy.I: Igen, a miniszterelnök úr erre is tett utalást, illetve egy szűkebb körű megbeszélésen arra is ígéretet tett, hogy ennek a folyamatossága meg kell, hogy legyen. Ennek a létszámnak a foglalkoztatása, mind Somogyban, mind pedig az országban szükséges, és lehetőség szerint még ezt is növelni kell.
|