|
avagy
Miért bambulunk a nercbunda alól kitekintő női bokákra?
Járom az utcát, mert jobb dolgom nincs és azt látom, hogy férfiak tömege nyalogatja a frissnek éppen nem mondható havat, mely Tél-mementóként itt maradt a majdnem tavaszban. Csúszik, csúszik, ez nem kérdés, de hogy ennyire és hogy ennyien, az már viszonylag kevésbé hihető.
 Az van, hogy férfitársaim belefáradtak a hideg okozta női túlöltözködésbe. Ez persze nem új, hiszen minden év januárjában elfogy a türelmünk, és a legapróbb boka-csillanás képes megváltoztatni szemléletünket, de legalábbis szemlélődésünk irányát. Szóval nézünk mint a moziban, és abban bízunk, hogy a látvány csak a miénk, és maga a látás, már többet is biztosít, mint azt megszoktuk. Ma már nem arra vágyunk, hogy a különböző valóságsók szereplői pucérságukkal növeljék a kereskedelmi csatornákhoz érkező SMS-ek számát és ezzel azok bevételét, hiszen a költő is megmondta már: “Az igazat szóld, ne csak a valódit!”, ergó igazi látványra vágyunk, igazi nők látványára. Na persze akinek otthonában van  igazi valóságsó, az kevésbé veszi észre a női nem mozgatására szolgáló végtagokat, de azért mi sem vagyunk fából, vagy legalábbis örömmel konstatáljuk, hogy idén is elkezdődött a hótaposók nyugdíjazása. Ha egy nő nem akar nő lenni, akkor kissé kiakadunk, viszont ha azt kell tapasztalnunk, hogy kényszerűségből válnak oldalbordáink eszkimókká, akkor a sajnálkozásunk sokkal erőteljesebb és önző módon magunk felé is irányul. Várjuk a tavaszt és néha már el sem hiszzük, hogy el fog jönni, pedig már tényleg itt van a szomszédban; csak messze lakik a szomszéd, hogy a fene essen bele! De a türelem nem véletlenül a legszebb emberi érték, mi is bevásárolhatunk belőle egy-két tucattal. Mert eladó az egész világ, és ezt már a középkoprban is tudták, amikor bűnbánó cédulákat vehetett bárki, aki meg tudta azt fizetni, hát lassan újra itt tartunk; eladó minden és mindenki (most persze nem azokra gondolok, akiknek ez a szakmájuk…). A legősibb mesterség (mindenki tudja mire godolok, én viszont nem vagyok hajlandó leírni…), legalább csak a testet bocsátja áruba, a “becsületes” ember viszont a lelkét. Faust nem az első volt, aki bizniszelt azzal, ami nem is az övé, és látnunk kell, hogy nem is az utolsó. Persze nem lehet célunk, hogy megváltsuk a világot, hiszen azt főállásban valaki más csinálja, de talán jogunk van abban bízni, hogy visszatalálunk arra az útra, melynek ismeretében és reményében teremtett bennünket az Úr saját képére és hasonlatosságára. Addig is, míg képesek leszünk túllépni saját, állati ösztöneinket és uralkodási vágyainkon, maradnak a női bokák, melyeket már nem rejt a gumicsizma alaktalan körvonala.
|
