2006. január másodikától közös adós-adatbázist hoz létre a három magyar mobilszolgáltató. Állításuk szerint csak azok kerülhetnek erre a „listára”, akiknek számlatartozás miatt a szolgáltatást már teljes mértékben korlátozta valamelyik szolgáltató. Az adatbázisba kerülésről levélben kell tájékoztatni az érintettet, mint ahogy arról is, ha levették a nevét az adósok közül.
Bár a számhordozhatóság még viszonylag új keletű lehetőség, az „adóssághordozást” már korábban feltaláltuk, vagyis ha valakinek meggyűlt a baja korábbi szolgáltatójával, egyszerűen váltott, és bízott benne, hogy elfelejtik. Nos, nem felejtették el, és kis idő múltán már a bíróságon követelték a „feledékeny” vevőtől, a korábbi számlaösszeg többszörösét. A bírósági perek persze az új rendszerrel sem szűnnek meg, csupán azok száma fog várhatóan egyharmadára esni – bár a trükkösebbje most gyorsan bevásárol mindhárom cégnél. Mindenki megértheti, ha egy szolgáltatásért ellenértéket kíván szedni valaki, pláne, ha ez a szolgáltatás igénybevételekor már ismert tény volt. Arra azonban még senki sem adott választ, hogy azoknak, akik már több mint tíz éve „eltartják” a mobilcégeket, jár-e majd egyszer valami ajándék, jutalom. A kilencvenes évek közepén még a jelenleginél sokkal gyengébb minőségű szolgáltatásért kellett sokkal többet fizetnünk, vagyis velünk fizettették meg, hogy most már akár ingyen is osztogathatják a készülékeket. Én magam, az első mobiltelefont még 1995-ben vettem 94 ezer 900 forint plusz áfa áron, s eközben 22 ezer forintos nettó áron még előfizetést is vásárolnom kellett. Az a készülék az egyik legprimitívebb és legnagyobb volt, amit kapni lehetett, és nagyjából semmit sem tudott. Lehetett vele telefonálni, SMS-et fogadni (küldeni azt nem), és naponta tölteni, mert ennyit bírt ki az akkumulátora. Ez persze nem panasz, csupán érdekesség és tény. Igazságtalanok lennénk azonban, ha az összefoglaló előtt nem említenénk pozitívumot is. A szolgáltatók nemcsak az ÁFA-kulcs változásával tudnak számolni 2006-ban, hanem a megnövekedett forgalommal is, ami remélhetőleg árcsökkentést fog generálni náluk, ahogy azt a Vodafone Magyarország már be is jelentette – bizonyos termékeinél – a 20 százalékos, vagy akár azt is meghaladó csökkentést. Január másodikától, ha valaki nem fizet, felkerül erre a listára. Ugyanakkor ez a lista nem kötelezi a szolgáltatókat semmire, vagyis lehet, hogy a hitük, miszerint velük szemben rendezni fogja a vásárló a tartozását, lehet, hogy ugyanolyan tartozásokat fog majd eredményezni. Mi pedig továbbra is fizetünk. Fizetünk ahelyett is, aki három telefonnal rohangál, mert a szolgáltatónak – érthető okokból – kell a profit.
|