Most induló sorozatunk azt a célt tűzte maga elé, hogy olyan műemlékeket mutasson be, melyek megérdemelnek a szokottnál egy kicsit több figyelmet. Első három cikkünk a Pécsi Ókeresztény Sírkamrákat mutatja be úgy, hogy közben történelmi áttekintést a városról is. Igyekeztünk tudományosan megközelíteni a témát, de úgy, hogy az minden olvasó számára könnyen érthető is legyen egyben.

Az UNESCO, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete több mint 30 éve, 1972. november 17-ei párizsi értekezletén határozta el, hogy létre hozza a Világörökségi Listát. Az akkor elfogadott egyezményhez (Convention Concerning the Protection of the World's Cultural and National Heritage) mára több mint másfélszáz ország csatlakozott. A cél akkor úgy fogalmazódott meg, hogy az egyetemes jelentőségű kulturális és természeti értékeket számba kell venni, és biztosítani kell a védelmüket. Az akkor felállított Világörökségi Bizottság egyik legfontosabb feladata mind a mai napig, hogy együttműködjön azokkal az államokkal, amelyek emlékei a listán találhatóak, és segítséget nyújtson nekik ezek megőrzésében. Az UNESCO által létrehozott Világörökségi Bizottság (World Heritage Committee) 2000. november 30-án az ausztráliai Cairnsban, a római kori Pécs (Sopianae) ókeresztény temetőjét a Világörökség részévé nyilvánította.

- "műemlékek: olyan építmények, szobrok, festészeti alkotások, régészeti lelőhelyek és emlékek, sziklába, kőbe vésett feliratok, valaha emberi lakóhelyül szolgáló barlangok, barlanglakások és más olyan hasonló műemlékek, melyek történeti, művészeti, vagy tudományos szempontból kimagasló és egyetemes jelentőséggel bírnak;

Pécs, az egyik legősibb magyar város

Pécs városa méltán tartozik a legismertebb magyar városok közé, mind itthon, mind pedig külföldön. A „Mediterrán hangulatok városa” nem csak az általa hordozott értékek, de szívós életösztöne miatt is alkalmas arra, hogy mintául szolgáljon bárkinek.

A sokszor megújult és újraéledt város legutóbb a XVIII. század legelején néptelenedett el teljesen. Az 1700-as évek elején ez akár azt is eredményezhette volna, hogy a település lassan eltűnjön a térképekről, de nem így történt. A városban rejlő értékeket látta az akkori adminisztráció, és látatta azokkal, akik nem sokkal későbbre, már ismét tekintélyes várossá varázsolták Pécset. Az akkor betelepülők sokszínűsége biztosítja ma azt az eklektikát a város számára, ami magára a magyar nemzetre is oly jellemző, és teszi ezáltal érdekesebbé, vonzóbbá és szebbé, a mindenkori kortársainál.

Persze a történelem viharai később sem kímélték a Mecsek lábainál elterülő várost. Legutóbb a délszláv válság idején kerítette félelem a markai közé az itt lakókat, amikor az ottani katonai vezetők potenciális célpontként nevezték meg Pécset. Akik akkortájt rádióamatőrként működtek, vagy egyszerűen beültek egy taxiba, rendszeresen hallgathatták, hogy milyen terveket szőnek odaát, és ezt akkor a városlakók valós veszélyként élték meg, hiszen csendes éjszakákon hallhatták a nehéztüzérség ágyúinak hangját, ahogy az határokat nem ismerve verődött vissza a Mecsek bérceiről. A Hotel Palatinusba tervezett szerb szilveszter, vagy a vérfürdővel fenyegető bevásárlás a Kossuth téren, bár valószínűtlennek tűnt, nem lehetett nem meghallani.

Ugyanígy nehéz elengedni az ott lakóknak a fülük mellett, hogy több ezer éves európai és ezer éves magyar múltjuk, a hazai kultúrában betöltött szerepük ellenére egyesek nem tartják alkalmasnak a várost, hogy alig négy év múlva, Európa Kulturális Fővárosa legyen. 

A politika sosem kerülte el ezt a gyönyörű települést, hiszen nem is olyan régen, egy ideiglenesen hazánkon országló kommunista vezér, Rákosi Mátyás, csupán azért vonta meg a „fejlesztési” pénzeket a várostól, mert veszélyesnek érezte a Titónak, a „nyugat láncos kutyájának” közelségét, így az akkori Jugoszláv szomszédság mentette meg Pécset, hogy egy ózdi típusú ipari várossá váljék. De abból a korból akár említhetnénk Kaposvár belvárosát is, ami a pénzhiány miatt úszta meg, hogy történelmi belvárosát, Európa leghosszabb eklektikus, sétálóutcaként fungáló épületegyüttesét egy többsávos műút váltsa fel. Ahogy most a források előteremtése óvja meg emlékeinket, volt, hogy pont ezek hiánya akadályozta meg az elpusztításukat.

Publikálta null