|
Nagyon szomorú az, amikor bizonyos elmebeteg emberek, úgy próbálnak „előnyhöz” jutni, hogy az ellenfelüket megfenyegetik. Sajnos ez a mai közéletben már egy teljesen bevett gyakorlat, így mi, újságírók sem menekülhetünk ettől a témától. Van, aki csak egzisztenciálisan akar „kicsinálni” bennünket, de olyan is akad, aki egyenesen életellenes cselekedetet helyez kilátásba arra az esetre, ha valamit teszünk, vagy nem teszünk.
Tisztelt Én!
 Kezdődött az a levél, melyet minap írtam magamnak. Bár általában tegező viszonyban vagyunk egymással, ezt a levélkét mégis magázódva fogalmaztam, hogy még véletlenül se jöjjek rá, ki is a szerző. A bevezető után szépen felsoroltam, hogy milyen retorziókra kell számítanom abban az esetben, ha továbbra is kisbetűvel írom a mondatközépi „hogy” szócskát, de természetesen más hibáimra is felhívtam a figyelmet. Fontosnak tartottam leírni, hogy míg korábban tiszteltem magamat, addigra ma, ez teljesen megváltozott és viselkedésemmel kiérdemeltem a többszöri gyilkosság útján történő elhalálozás ítéletét. Igazából nem jöttem rá, hogy mi is a bajom magammal, de úgy döntöttem, hogy amíg csak írásban fenyegetőzöm, addig semmi szükség arra, hogy a hatóságokat bevonjam. Bár az is tény, hogy ebben az esetben teljesen logikátlan, hogy Önnel, kedves olvasó, mégiscsak megosztom a fenti esetet. Mindenesetre bízom benne, hogy a fenyegetőzések elmaradnak, és senki sem lesz annyira elmebeteg, hogy csak azért megfenyegesse magát, hogy ezzel felhívja – igencsak – szerény személyére a figyelmet. Én bízom a jövő embereiben… a jelenlegiekkel meg csak elleszek valahogy.
|
