A magyar belpolitikában nagyüzem
van. Országos politikusaink járják a vidéket, és közülük a legtöbben már
ismerősként térnek vissza egy-egy településre. Ma Szili Katalin, az
Országgyűlés elnöke látogatta meg a kaposváriakat, és a Kossuth téren, ahol
éppen az MSZP „kampány-kamionja” parkolt, el is beszélgetett azokkal, akik
megszólították.
Helyi Lapok Online: Az elnök asszony mit mondana
azoknak, akik esetleg kevésbé ismerik Lamperth Mónikát? Miért szavazzanak rá,
és Ön miért őt ajánlja, persze azon kívül, hogy mindketten a Magyar Szocialista
Párt színeiben indulnak?
Fotó: Imre György
Szili Katalin: Lamperth Mónikát azért tudom jó szívvel
ajánlani, mert részben én magam is somogyi vagyok – hiszen Barcson születtem –
és mint a régió lakosa, és országgyűlési képviselője is látom, hogy mennyit
tesz azokért, akik már eddig is bizalmat szavaztak neki. 12 év kemény parlamenti
munka áll mögötte, és biztos vagyok benne, hogy még nagyon sok előtte, hiszen
mindeddig lelkiismeretesen látta el képviselői feladatait, és Kaposvár és
Somogy megye fejlődéséből nagyon sok köszönhető a belügyminiszter-asszonynak. Így
természetesen az sem meglepő, hogy nemcsak pártok, de civilszervezetek is
támogatják az indulását. Ne feledjük el, hogy Lamperth Mónika az MSZP mellett
az SZDSZ-nek is a jelöltje a választókerületében, valamint a Nők Kaposvárért
Egyesület és a Somogyért Egyesület kaposvári szervezete is őt támogatja a
megmérettetés előtt állók közül.
HELLO: Fontos az a mai átpolitizált
légkörben, hogy kit támogatnak a civilek?
Sz.K: Egy politikusnak, aki tényleg a
közjót szolgálja, nem lehet nagyobb tisztesség, minthogy a civilek is mögötte
állnak. Én biztos vagyok benne, hogy a képviselőasszony a következő négy
esztendőben is hasonló hatékonysággal fogja ellátni a feladatait, ami a civil
szférának is biztonságot jelenthet. Végül pedig, mint félig somogyi, én azt
mondom, hogy ha a kaposváriak Lamperth Mónikát választják, akkor nagyon jól
választanak, hiszen ő Kaposvár és Somogy fejlődésének kulcsa.
|