|
Ha színházról van szó, szinte
mindenevő vagyok, így nem sokat gondolkodtam, amikor egy színész barátom
felhívott, hogy az esti találkozónkra ne sportcipőben menjek, mert megnézünk
egy darabot. Amikor aztán elmondta, hogy a Parasztopera, valóban opera, úgy
éreztem, hogy át lettem verve. Miután megnéztem, úgy éreztem, hogy mindenki át
lett verve, aki nem nézhette meg. A szerelem, az intrika, a vérfertőzés, a
hűtlenkedés darabja, svédbe szakadt nagyfiúval, aki már régen máshol fekszik
örök nyugalomban.
 Pintér Béla Társulata Kaposváron
járt. Darvas Benedek és Pintér Béla darabja ismét megtöltötte a stúdió színpad
nézőterét, és aki beült, az tudta, hogy mire vállalkozik, vagy legalábbis
sejtette, hogy nem mindennapi előadásban lesz része. Az egyszerű, de
jelzésértékűnél mégiscsak több díszlet, az öt, öregasszonynak álcázott zenész
és a cserzett bőrűnek tűnő szereplőgárda már a legelején sejtette, hogy itt
valami komoly gond lesz a mentális szinteződésemmel, és lám, valóban padlóra
kerültem, mire a 80 percnek vége lett. Az opera, ami leginkább ellenopera,
attól volt igazán meglepő műfajmegjelölés, hogy néhány taktustól eltekintve,
akár esküt is tettem volna, hogy a teremben nekem van a legjobb énekhangom. A recitativo
alkalmazása most nyert igazán létjogosultságot, ahogy maga az eklektika is. Zenéjének
alapja az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock bizarr, mégis homogén
elegye.
A sztori nem túl egyszerű, de
annál egyszerűbben felfogható. Az elég szegény család lassan meggazdagszik, de
előtte egyik gyermekük külföldre disszidál, egy másik megszületik, egy harmadik
pedig valahogyan lesz. A két otthonmaradt fiatal aztán valahogy egymásba szeret,
de ezt mélyen titkolják, mivel a fiú párja egy városi család sarja, akit már a
darab elején, nemes egyszerűséggel „lehülyepicsáznak”; a lánykát pedig
odaígérte nevelőapja három hold szőlőért az alkoholista  állomásfőnöknek. Elvileg
együtt tartanák az esküvőt és az eljegyzést, de közben kiderül, hogy a lány
apja nem az asszony felesége, akit a saját lánya bélyegez büdös kurvának, a
cowboy már régen nincs Svédországban, a fiú pedig valójában a húgába szerelmes,
nem pedig a bátyja lányába, de ez a helyzet aztán tovább bonyolódik. Az legsúlyosabb
kérdés itt, hogy a fizikai, vagy a mentális vérfertőzés a súlyosabb? Az igazi
pofára történő esés pedig majd ezután jön, amit érdemes megnézni. Sznoboknak nem
ajánlom a darabot, ellenben parasztoknak, cowboyoknak, hülye picsáknak és büdös
kurváknak, valamint azoknak, akik úgy érzik, hogy egy fergeteges este érdekében
érdemes elviselni ezeket a jelzőket, azoknak mindenképpen.
|
