Nagyobb biztonságban az utazók?
2007. február 22. 21:33
A Kormány február 14-én elfogadta az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Kormányrendelet módosításáról szóló előterjesztést. A hatályos jogszabály módosítását a fogyasztói érdekvédelem erősítése, a hazai utazási vállalkozók működési feltételeinek javítása, illetőleg a végrehajtás megkönnyítése indokolta.
|
A Fidesz, most az Alkotmánybíróságot alázta meg
2006. március 22. 2:35
Szijjártó Péter nemes egyszerűséggel az Alkotmánybíróságra (AB) hivatkozva próbálta igaznak feltűntetni hazugságát, amikor egy tavaly decemberi rendeletet kifogásol. Az ellenzéki képviselő arra hivatkozik, hogy az AB már korábban aggályosnak minősítette a rendelkezést, mert az sértheti a választások tisztaságát. Sereg András az AB szóvivője a Klubrádiónak elmondta, hogy az Alkotmánybírósághoz egyelőre nem érkezett beadvány az ellenzéki párttól. Hangsúlyozta, hogy a belügyminiszteri rendelet tavaly decemberben született, azóta ezzel kapcsolatban nem hoztak határozatot.
|
|
|
|