Szili Kolber találkozó Kaposváron
2006. augusztus 16. 0:47
A politikai ellenfelek minden alkalmat megragadnak, hogy kihívójukat, kihívottjukat degradálják, és azok minden mozdulatát kampányfogásnak minősítsék. De ha elfogadjuk azt a tényt, hogy a kampányok a megnyert (vagy elveszített) választások másnapján kezdődnek, akkor már nem igazán foglalkozunk ezekkel a vádakkal. Ugyanakkor zavarja-e bármelyikünket, ha az úgynevezett kampányfogások jobbá teszik életünket? Vagyis lehet, hogy a kampány részeként érkezett hétfőn Kolber István, a "Szövetség Kaposvárért" polgármester-jelöltjének vendégeként Szili Katalin Kaposvárra, de ha ennek következtében, akárcsak egyetlen centiméter új autópálya épül Somogyban, vagy egyetlen percnyi új munkalehetőség születik a megyében, akkor azt mondom: ilyen kampányfogásokat váron minden politikai erőtől.
Önköltséges combnyaktörés
2006. július 19. 23:25
Molnár Lajos már akkor komoly vitákat váltott ki, mielőtt megnevezték volna, mint egyetlen várományost az egészségügyi tárcánál. Szakmai és politikai kifogások sorát emelték ellene, Gyurcsány Ferenc mégis őt választotta második kormányába. A miniszter nem okozott csalódást, sorra jelenti be a felháborodást kiváltó elképzeléseit, most éppen az önköltséges kórházi ellátástól hangos a szakma és az ország. Vajon mi valósul meg a rémálomból?
Mai ÁFA ajánlatunk: 17 % és 23 %
2006. június 27. 13:47
A kormány korábbi elképzeléseivel ellentétben, mégsem emelik fel a 15 százalékos, középső Áfa kulcsot a nemrégiben 20 százalékosra csökkentett felső kulccsal egy szintre, helyette mindkét esetben nő az adóterhelés, ami összességében ugyanúgy 5 százaléknyi emelkedést jelent, azonban a költségvetés számára idén 10, jövőre 40 milliárd forintos többletbevételt hoz az eredeti elképzelésekhez képest.
Szijjártónak fogalma sincs...
2006. június 13. 9:33
A Fidesz új főkommunikátora, az új titulusának köszönhetően egyre többet szerepel a televízióban. Ezzel még nem lenne baj, ha tudna valami értelmeset mondani, de ismételten csak ismétel, ismétel; vagyis ugyanazokat a gondolatokat szajkózza mindannyiszor. Természetesen a kormányt szidja, de ennél több is kiderül az "alkotó" ellenzék legnagyobb pártjáról: protestálnak.
Az alkalmatlan ember, az alkalmatlan helyen és az alkalmatlan időben: Járai Zsigmond
2006. május 4. 9:29
Járai Zsigmond "idegeneket hív, magyarok ellen segítségül", amikor a társadalom szerkezetének átalakításához a Nemzetközi Valutaalap (vagy más külföldi szervezet) bevonását követeli. Működésének egyik legszembetűnőbb momentuma eddig is a félelemkeltés és a káosz vizionálása volt, most pedig rátett még egy lapáttal. A politikai elitet hibáztatja (miközben tudja, hogy az ő szájából ez a kormány szinonimája), magát pedig függetlenként próbálja beállítani, de ahogy nem kell külső segítség a társadalom szerkezetének megbabrálásához, úgy elmeorvosra sincs szüksége hazánk polgárainak, így valószínűleg átlátnak a jegybankelnöknek álcázott, pártkatonának látszó Járain.
|
Kolber István bemutatta csapatát
2006. augusztus 10. 10:04
Az önkormányzati választások közeledtével egyre gyakrabban keresik egymás között a kapcsolatot a sajtó és a politika. Jól kiegészítik egymást, szinte már szimbiózisban élnek. Egy ilyen keresést követő összetalálkozás eredménye volt a ma délelőtti sajtótájékoztató, ahol Kolber István, a "Szövetség Kaposvárért" polgármestere bemutatta, hogy kikkel is képzeli el a város jövőbeni irányítását.
Az SZDSZ fogyókúrára fogja az alacsonyjövedelműeket
2006. június 28. 21:00
Vajon kommunikációs hiba, vagy a közvélemény szondázása áll annak hátterében, hogy Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára, tegnap olyan bejelentést tett, melyről mára kiderült: nem igaz, sőt, a politikusnak nem is volt mandátuma, ilyen tartalmú nyilatkozat tételére. Tegnap még örülhettünk annak, hogy az érdekegyeztető tanácson megfogalmazottak szerint, mégsem egységesítik a középső és a felső ÁFA kulcsot, ma már tudjuk: mégis.
A gazdasági szakértők össze-vissza beszélnek...
2006. június 13. 23:20
Magyarország állapotáról megoszlanak a vélemények. A dübörgő gazdaság áll szemben a csőddel, mint két örök ellenség a grundon. Persze ahány politikus, annyi vélemény, illetve ez azért nem igaz, hiszen a vélemények, tartalmilag a pártállástól függenek, a politikusaink, csupán a stílust adják hozzá. Bár a gazdasághoz értő, és szakértőként nyilatkozó (pártoktól független) megszólalások sem fedik teljesen egymást, eddig mégis az ő szavukra adtam leginkább. Eddig. Az utóbbi napok Fideszes megszólalásai viszont elbizonytalanítottak. A szakértők sem értenek a gazdasághoz.
SZDSZ-es bolhapiac
2006. május 11. 11:10
Az SZDSZ szerint privatizálni lehet az állami vagyon azon részét, amely nem elengedhetetlen az állami alapfeladatok ellátásához. Kuncze Gábor a MÁV árufuvarozási részlegét, a Volán társaságokat és a Szerencsejáték Rt-t említette példaként, és mint mondta nem megállítani vagy lezárni kell a privatizációt, hanem végigvinni, amihez viszont folytatni kell a folyamatokat, mert azoknak még korántsem vagyunk a végén.
Orbán még mindig nem érti?
2006. április 14. 15:25
Orbán Viktor nem támogat semmilyen megszorító intézkedést a választások után, mondta el a pártelnök az InfoRádiónak. Véleménye szerint az ország gazdasági helyzetéért egyedül a Gyurcsány kormány a felelős, és miután kicsalták a választók voksait azzal, hogy megtévesztették őket az első forduló előtt, ne is várják a Fidesz támogatását az esetleges megszorításokhoz, ahogy fogalmazott: Ebből nem esznek.
|