Rendszer(vissza)váltás Fidesz módra
2007. február 25. 19:45
Talán még sokan vannak a kedves olvasók között, akik nem csak a "szélét" élték meg az előző rendszernek. Bár nekem is már viszonylag korán sikerült (1978-ban) szembetalálnak magam a szocializmus negatívumaival, nyolc éves koromban nem igazán foglalkoztam vele, hogy az ebből adódó problémáim miatt másokat hibáztassak. Akkor, kisgyermekként nem a világra haragudtam, csupán roppan szomorú voltam, hogy - engem és egy osztálytársamat - nem avattak kisdobossá.
Göncz, Kolber és a civilek
2006. szeptember 29. 0:38
Már-már nem is nevezhető rendhagyónak, hogy Kolber István, a "Szövetség Kaposvárért" polgármester-jelöltje kávéházi beszélgetésre invitálja az érdeklődőket. A mai alkalom talán mégis eltért valamelyest az eddigiektől, mivel vendégként Magyarország első külügyminiszterét, Göncz Kingát köszönthették a résztvevők. A miniszter-asszony már korábban is járt Kaposváron, többek között a Somogy-országgyűlés rendezvénysorozat keretében, de akkor még egy másik tárca vezetőjeként, és - sajnos - kávéházi csevely nélkül.
Kétségbeesett, szellemileg sérült Fidesz-gondolatok
2006. szeptember 25. 11:40
Amikor az ember veszélyt érez, sok mindent beáldoz. Amihez viszont ragaszkodnak sokan, az a hit, a tartás és a család. Vagyis senki sem menti saját magát úgy, hogy szeretteit veszélyezteti; de persze ez csak az emberekre és nem az emberszabásúakra igaz. A Fidesz ismét kicsúszott az első kategóriából, és kétségbeesésében már saját nemzetét is beáldozná, mert hát a hatalom - számukra - mindenek felett való.
Beszélgetések I. - A város "széle"
2006. szeptember 21. 11:46
A választási kampányban már nemigen van lehetősége egy jelöltnek, hogy programján változtasson. Erre igazából reális igény sem lehet, hiszen egy jól felkészült "versenyző" indulását, hosszú hónapok, évek előkészítő-munkája előzi meg. Munkacsoportok, szakértők és politikai elemzők sora minősíti a gondolatokat, mielőtt azok egy jövőképet rajzolnának a választók elé. De akkor mi lehet az oka, hogy Kolber István, a "Szövetségben Kaposvárért" polgármester-jelöltje napról napra rója a várost, hogy megismerje a választók véleményét.
|
Lamperth Mónika és Gyurcsány Ferenc köszöntője
2006. szeptember 29. 10:48
A demokratikus jogállam meghatározó, jeles eseményét ünnepeljük szeptember 30-án. Tizenhat esztendővel ezelőtt ezen a napon élhettek először hazánk választópolgárai azzal a lehetőséggel, hogy szabadon választott helyi önkormányzatokat hozzanak létre. A történelmi fordulópont európai értelemben is korszerű helyi önkormányzati rendszert hívott életre, amely ötvözi hazánk haladó önkormányzati hagyományait a nemzetközi tapasztalatokkal.
Tüntetésről a tüntetők stílusában
2006. szeptember 27. 23:58
Azt olvastam valahol, hogy a stílus maga az ember. Egyre jobban kezd elharapózni bennem egy gondolat: ez, biz' igaz. Amikor a kaposvári Kossuth téren járok esténként, egy jó néhány stílustalan, és ezáltal embertelen hisztériázó alakot látok. Pökhendiek, önimádók, gyűlölettől habzó szájúak, és nem utolsó sorban buták, de a végtelenségig. Ilyen emberek töltik meg sötétedés után Somogyország fővárosának a szívét, amely így egyre keservesebben dobog, s ha nem vigyázunk, úgy áll meg, és adja át magát az enyészetnek, hogy csak arról vesszük észre, hogy mi is vele pusztulunk.
Őszi virágcsokor szegfűből...
2006. szeptember 25. 14:52
Évente visszatérő rendezvény az "Őszi Virágcsokor", ahol megye nyugdíjasait látják vendégül. Idén természetesen részévé vált az eseménynek, hogy Lamperth Mónika bemutatta azt az embert, aki a "Szövetség Kaposvárért" jelöltjeként helyben is igyekszik majd minél többet megvalósítani a szociáldemokraták elképzeléseiből. Ezek a tervek, legalábbis, ami a legnagyobb hangsúlyt kapta ezen a délutánon, leginkább a nyugdíjas társadalom érdekeit védik és szolgálják.
Kiáltvány a demokráciáért
2006. szeptember 21. 21:50
Miután naponta többször kapok kérdést a Magyarországon kialakult helyzettel kapcsolatban, nem tudom megkerülni hogy válaszoljak, de megmondom őszintén, nem is akarom. Mint Kaposvár országgyűlési képviselője, fontosnak tartom, hogy mindenki elmondhassa ebben a városban is a véleményét, hiszen a város és az ország vezetése ennek ismeretében tudja megfesteni azt a képet, amely az itt lakók, itt élők elképzeléseit mutatja be, és aminek mindenképpen meg kell mutatkoznia a közös jövőképünkben.
Nyilt levél Szita Károlyhoz, Kaposvár Fideszes polgármesteréhez
2006. szeptember 20. 17:57
Meglepődve értesültünk róla, hogy a városi közgyűlés rendkívüli ülését 2006. szeptember 28-án, csütörtökön este 20 órára kívánja összehívni. Arra szeretnénk kérni Polgármester Urat, hogy a rendkívüli közgyűlés kezdési időpontját a fenti napon a reggeli órákra, esetleg délutánra szíveskedjen módosítani!
|