Halottaink között
2005. november 1. 0:28
Van egy nap az évben, amikor azokra emlékezünk, akik már nem lehetnek közöttünk. Ilyekor benépesednek, az amúgy élőt ritkán látó temetők, és ki szeretetből, ki lelkifurdalásból virágot visz szerettei sírjára. Keresztény emberként nehezen tudok mit kezdeni ezzel a "halottkultusszal", de tiszteletben tartom ezt a régi hagyományt.
Hurráoptimizmus, avagy: Szerelmetes gondolatok térbeli kivetülése
2005. szeptember 28. 10:24
Meglebbentem rebegő szárnyaimat, miközben szertefoszlott álmok suhannak át szomorú létformám fundamentumán. Kecsegtetném önnön lelkivilágom azon téves, szerelmetes gondolaton, mely szerint a térnyerő kockázatvállalás mindenekfelettisége ösztönöz előrelépésre, de tisztában vagyok korlátaimmal, melyek szerint nincs szebb elmélkedés, mintha arra gondolunk, hogy elsőségünk megfellebbezhetetlensége bensőnkből vezérelt irányultság.
|
A patkány, a rózsa és a cica
2005. november 4. 11:29
Amikor megismerkedtem a lánnyal, csupán annyit tudtam róla, hogy szereti a mélyreható írásokat, jegyzeteket, aztán szépen, lassan megtudtam róla jó néhány olyan információt is, ami segíthetett volna a világnak abban, hogy elfogadják őt is, függetlenül különös szokásaitól. Nem az esélyegyenlőségről kívánok szólni, csupán arról, hogy vannak emberek a mi ízléshatárainkon kívül is, ahogy mi is túl tudunk kerülni bizonyos határokon.
Nyerjen egy órát! Csupán le kell feküdnie...
2005. október 30. 1:54
Minden évben oda-vissza játszunk a mutatónkkal. Azt mondják, hogy ezzel energiát spórolunk meg, bár a vasút-, a busz-, a légi közlekedés és Rebeka hihetetlenül nem foglalkozik a tekergetéssel, ők ugyanúgy indulnak, érkeznek és kelnek, mint annak előtte... De azért mi még ringathatjuk magunkat, abban a hiú nevű ábrándban.
"Szingli" avagy, a szerző most az egyszer úgy kezd bele a témába, hogy tudja, bármit is írjon az egyik tábor (vagy az érintettek, vagy az érintetlenek) le akarja tépni a fejét, hogy azzal labdázzon...
2005. október 13. 11:18
Sokszor el kell gondolkodnom, hogy vajon mitől van az, hogy egyes emberek kitalálják, hogy mi a divat, a többiek pedig vakon követik? Itt, ebben az esetben még csak a ruhaiparra gondolok, de máris rátérek az igazi témára. Azokról az emberekről szeretnék elmélkedni, akik azt vallják (már fiatalon), hogy nekik jobb egyedül élni, és embertársaikat, csak bizonyos esetekre és bizonyos (általuk meghatározott) időszakokra, célra igénylik.
Tojásgránátból nem lesz soha csirkebecsinált...
2005. október 3. 16:35
Mit mondhat az az ember, aki arra számít, hogy felismeri a lelkében rejlő gonoszt, mielőtt az átvenné az irányítást élete felett. Mit mondhat akkor, amikor ráeszmél, hogy saját tükörképe is alkalmas arra, hogy megtévessze, és kalapot emeltessen önnön nagysága előtt, holott csupán a foncsor hibája az a kétméteres ember, aki szürke kis Csinovnyikunk előtt magasodik. Először is érdemes önvizsgálatot tartania, hogy egyáltalán képes e megkülönböztetni az ecet és a cukor izét, vagy egyszerűen: ingyen a pocsolyavíz is testes bor, gondolati sík felismerését várhatja csupán magától? Mert bár igaz, hogy a gonoszság látványos „való”, mégis megtévesztő, hogy mennyivel könnyebb megoldást kínál minden problémára...
|
Biztos már mindenki érezte úgy, hogy ma kár volt felébrednie. Én néha az sem értem, hogy miért találták fel az ébredést. És különben is, miért pont én, miért pont nekem és miért pont velem?
Nehezen tudom eldönteni, hogy vajon mi a nehezebb? Elhinni a végtelen hatalmának szubjektumát, vagy konokul ellenállni és keresni a kezdet és a vég, drákói szigorral összekuszált fogódzóit, abban a tudatban, hogy Ariadnét nem fogja elbűvölni halvány barna, vizenyős tekintetem.
Sok gondolkodás révén jutottam arra az elhatározásra, hogy nem fogok beállni a mérhetetlen méricskélések világát képező glédába. Nem fogom arra áldozni az életemet, hogy a közízlésnek megfelelő paraméterek felkutatása legyen az egyetlen cél, és ezek megvalósítása legyen az egyetlen eszköz az asszimilálódásra.
Este van, este van a temető nyugalomban, az örökösök meg egymás haját tépik oszt osztozkodnak. Éhező harmadik világbeli gyerekek rohamozzák meg a frissen érkezett élelmiszer adományt, a többségen meg a nagyok osztozkodnak.