Közvéleménykutatás jelenleg nem csal. Ferencvárosban az történt ami a számok és előrejelzések alapján várt volt.
Korai volna bármiféle jelentős következtetést levonnia a FIDESZNEK, de ténykérdés megcsappant az MSZP szavazótábora. Lepusztuló ország lepusztuló fővárosában történt mindez 2009.év januárjában.
Egyértelmű az emberek üzenete: elegük van a kudarcokból és alkalmatlannak tartják a jelenlegi kormányt, hogy kivezesse az országot a válságból - jelentette ki a politikus, akivel a parlamentben 162 fősre nő majd a Fidesz és a KDNP frakciószövetsége.
Bácskai János a közel 30 százalékos részvételi arányt "nagyon szép eredménynek" tartotta; mint mondta, egyértelműen kudarcot vallott az MSZP és SZDSZ törekvése, hogy eredménytelen legyen szavazás és az emberek ne menjenek el voksolni.
Kérdésre válaszolva Bácskai János úgy vélte, önmagáért beszél az, hogy a választáson szocialista ellenfele, Bánsághi Tamás 27 százalékot szerzett, vagyis a mintegy 9000 szavazóból még 2500 sem gondolta úgy, hogy rá szavaz, miközben az előző választásokon az MSZP jelöltje több mint 7000 szavazatot kapott.
A Ferencvárosban azért kell időközi választást tartani, mert az SZDSZ-ből kilépő Gegesy Ferenc polgármester szeptember közepén lemondott parlamenti mandátumáról, amelyet a 2006-os választáson a 12-es számú országgyűlési egyéni választókerületben szerzett. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője azt mondta, hogy a Fidesz történelmi győzelmet aratott a Ferencvárosban, hiszen soha nem fordult még elő, hogy időközi választáson a jobboldal jelöltje olyan választókörzetben győzzön, ahol előzőleg baloldali képviselőt választottak.
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti szervezetének ügyvezető alelnöke az MTI-vel közölte, a ferencvárosi választás eredményéből nem lehet olyan következtetést levonni, hogy az emberek nemet mondtak volna a kormányra. A szavazás arról döntött, hogy lesz-e országgyűlési képviselete Ferencvárosnak 2010 tavaszáig - tette hozzá.
A politikus közleménye szerint az időközi választás eredménye azt bizonyítja, hogy az emberek elfordultak a politikától, hiszen a szavazók egyharmada sem vett részt a választáson. A sorozatos ajánlószelvény-gyűjtési botrányok, valamint a rendkívül alacsony részvétel miatt a Fidesz részéről történelmi győzelemről beszélni rendkívül nagy felelőtlenség - fogalmazott Molnár.(Forrás:MTI)
|