A délelőtt folyamán több tízezer érdeklődő részvételével, rendben zajlottak az augusztus 20-i ünnepségek Budapesten.
A Hősök terén mintegy 15 ezer ember tekintette meg a tisztavatást, illetve az ezt kísérő haditechnikai bemutatót, a Kossuth téren felállított történelmi játszóházat pedig mintegy 10 ezer érdeklődő látogatta meg a délelőtti órákban.
Hősök terén mintegy 15 ezer néző, rendzavarás nélkül kísérte figyelemmel a tisztavatást és a légi, illetve haditechnikai bemutatót. Az idei bemutató különlegessége volt, hogy itt búcsúztak el a magyar közönségtől a honvédség kötelékéből leszerelő MIG-29-es repülőgépek.
A nézők nagy része a tisztavatást követően is a téren maradt, és meghallgatta a katonazenekarok előadását, valamint megtekintette a 12.15-kor kezdődő ünnepélyes őrségváltást is.
Rendkívül nagy érdeklődés övezi a Kossuth téri rendezvényeket is. Megnyitott a Szent István király udvara elnevezésű történelmi játszóház, amelyet 11 óra óta mintegy 10 ezer érdeklődő látogatott meg. A történelmi játszóház legnépszerűbb eleme a lovas íjász bemutató és az István király ítélkezését bemutató színpadi program.
A gyermekek játékos lovagi próbákon (íjászat, lovaglás, kardforgatás) vehetnek részt. Az első 300, a teljes próbát teljesítő gyerekek ingyen kóstolhatja meg a 13.30-kor a térre érkező Ország Tortáját is.
A téren nagy sikere van a Pékek Fejedelmi Rendjének közreműködésével megvalósuló Kenyérfesztiválnak is, amely 11 és 21 óra között hagyományos kenyérsütéssel, látványpékséggel, népi játékokkal és zenés-táncos produkciókkal várja a térre látogatókat.
Az augusztus 20-i állami ünnepség részeként, a légibemutató keretében a MALÉV Boeing B737-800, a GOLDTIMER LI-2, és a francia DC-3 gépei is repülnek, a gépek 13-13.30 óra között a Duna felett lesznek láthatók.
Mintegy 50 ezer látogató, 5300 szelet az Ország Tortájából, 1000 liter víz– ez a mérlege délután fél 5-ig a Kossuth téren az augusztus 20-i állami ünnep rendezvényeinek.
Délután fél 5-ig mintegy 50 ezren keresték fel a Kossuth teret, ahol a Szent István király udvara elnevezésű történelmi játszóház és a Pékek Fejedelmi Rendjének közreműködésével egész napos Kenyérfesztivál zajlik.
órakor a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által bemutatott Pándi meggytortát, az Ország Tortáját, melyet a lovagi próbát teljesítők idén is ingyenesen, a térre látogatók pedig kedvezményes áron kóstolhattak meg. A desszertkülönlegességből délután 4 órára elfogyott mind az 5300 szelet. A többi gasztronómiai különlegesség is kelendőnek bizonyult, elfogyott 800 adag ökör, 600 adag malac és 80 csirke is.
A Szent István király udvara történelmi játszóház egyik legnépszerűbb eleme továbbra is a lovagi próba, ahol a gyermekek a lovagi élet rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a bajvívás, íjászat és lovas kiképzés ismereteinek elsajátításával.
A Kossuth térre 19 órakor ünnepélyes keretek között érkezik a Szent Korona másolata.
A családi programok a téren egészen este 9 óráig, az ünnepi tűzijáték kezdetéig várják az érdeklődőket. órakor a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által bemutatott Pándi meggytortát, az Ország Tortáját, melyet a lovagi próbát teljesítők idén is ingyenesen, a térre látogatók pedig kedvezményes áron kóstolhattak meg.
A desszertkülönlegességből délután 4 órára elfogyott mind az 5300 szelet. A többi gasztronómiai különlegesség is kelendőnek bizonyult, elfogyott 800 adag ökör, 600 adag malac és 80 csirke is.
A Szent István király udvara történelmi játszóház egyik legnépszerűbb eleme továbbra is a lovagi próba, ahol a gyermekek a lovagi élet rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a bajvívás, íjászat és lovas kiképzés ismereteinek elsajátításával.
A Kossuth térre 19 órakor ünnepélyes keretek között érkezik a Szent Korona másolata.
A családi programok a téren egészen este 9 óráig, az ünnepi tűzijáték kezdetéig várják az érdeklődőket. (Forrás:Kormányszóvivői iroda)
|