Sztájktörés tilos Magyarországon, még görög munkavállalókkal is!
2011. április 16. 17:35
A másodfokú bíróság immáron jogerős ítéletében is megerősítette az elsőfokon eljárt Fővárosi Munkaügyi Bíróság ítéletét, amely jogellenesnek nyilvánította a Budapest Airport Zrt. által a repülőtéri munkavállalók 2008 decemberében tartott sztrájkja idején behívott görög munkavállalók alkalmazását.
Repülőtéri dolgozók munkahelyi egészség pere folytatódik
2011. április 3. 8:47
Folytatódott a per, amit a röntgen-berendezések mellett dolgozók pótszabadságának kiadásáért indított a LESZ. Mint korábban már írtunk róla, eddig ellentmondásos mérési eredmények születtek a gépek sugárzási szintjéről, ezért a bíróság kirendelte a Magyar Honvédség szakértőit, hogy újabb viszgálatokat végezzenek.
Tűz a fővárosban
2011. március 15. 10:27
Egy pincetűzből hét embert - négy felnőttet és három gyermeket -, továbbá két kutyát mentettek ki a tűzoltók kedd hajnalban Budapest XI. kerületében, a Galvani utcában - tájékoztatta a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-t.
Mérnök-menedzser a Magyar Állami Operaház élén
2010. november 17. 11:31
Az operaház hátországának irányítása ezért olyan kihívás a számomra, mint egy jutalomjáték a színésznekMozsár István mérnök-menedzser hétfőtől a Magyar Állami Operaház Budapest megbízott ügyvezető igazgatója - közölte az intézmény az MTI-vel. Várkonyi Judit sajtóreferens tájékoztatása szerint a tekintélyes európai cégek vezető pozícióiban tapasztalatot szerzett Mozsár Istvánt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium jóváhagyásával Horváth Ádám, az operaház miniszteri biztosa kérte fel a poszt betöltésére.
Új fővárosi közgyűlés, jövedelmek szabályozása
2010. október 17. 17:24
Titkos szavazással főpolgármester-helyettessé választotta alakuló ülésén a Fővárosi Közgyűlés György Istvánt, Csomós Miklóst, Pesti Imrét és Bagdy Gábort pénteken. A főpolgármester-helyetteseket titkos szavazással választották meg, valamennyi jelölt 32-32 érvényes szavazatot kapott.
|
Tűz van babám - ne a tűzoltókkal kezdődjön az elvonás, sztrájktüntetés Budapesten
2011. április 16. 17:25
A fővárosban demonstráló rendvédelmi dolgozók nagy része elhagyta szombat délután négy óra után a helyszínt, az Alkotmány utcát; a felszólalók szerint több mint tizenötezren vettek részt a megmozduláson. Az Országház körüli menetet követően az Alkotmány utcában folytatódott a tűzoltók, rendőrök, börtönőrök, vámosok és katonák demonstrációja.
Erdei Zsolt újra a ringben!
2011. március 15. 10:37
Korábbban még arról szóltak a hírek, hogy Erdei Zsolt legközelebb március 12-én a spanyol Gabriel Campillóval csap össze a Boksz Világszövetség (WBA) félnehézsúlyú világbajnoki övéért a New York-i Madison Square Gardenben. A Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú övét közel hat évig birtokló magyar ökölvívó tavaly novemberben a kenyai Samson Onyango ellen tért vissza a ringbe, s a nyolcmenetes találkozón egyhangú pontozással győzött.
A korrupció nehéz feladatot jelent a fővárosban és a kormányzati szerveknél
2011. február 20. 14:45
A korrupció megelőzése a legnehezebb feladat ilyen rövid időtáv alatt a fővárosban, a kormányzati területeken Országbíró Zoltán közérdek politikus szerint.Közhatalmi döntéseknél a lobbi természetes és megkerülhetetlen jelenség , amely ma szabályozatlan és káosz van ezen a területen- szögezte le közérdek politikus.
BKV "törékeny síneken"?
2010. november 17. 11:26
A Nemzeti Közlekedési Hatóság november 8-án vonta vissza a BKV vasúthatósági működési engedélyét a cég anyagi gondjai miatt."Kocsis István BKV-vezérigazgató belső vizsgálatot indított a cégnél a vasúthatósági működési engedélyek bevonásával kapcsolatban.
Kiemelt Adózók és Kiemelt Ügyek
2010. szeptember 26. 9:14
Átalakul az APEH szervezete: október elsején az eddigi Kiemelt Adózok Igazgatósága mellett létrejön a Kiemelt Ügyek Igazgatósága és a Kiemelt Ügyek és Adózók Főigazgatósága, továbbá ismét lesznek megyei igazgatóságok - az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról szóló kormányrendelet módosítása a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. Burillák Attila, az APEH szóvivője az MTI érdeklődésére szombaton azt közölte, hogy az adóhatóság szervezeti átalakulásáról a jövő héten közölnek részleteket.
|
|
|
|