|
Ma, december 24-én, a szeretet ünnepének első napján, miközben a csengettyűszót várjuk, gondolkodjunk el azon, hogy miről is szól az a nap, ez a pár együtt töltött óra. Gondoljunk az ünnep valódi üzenetén, és hajoljunk le egy didergő hangyához, hogy teste melegével felolvaszthassa jéggé dermedt szívünket.
 Kereskedelmi világunkban olyan kevés időnk jut egymásra, és ezáltal saját magunkra is, hogy érdemes lenne azon kevés pillanatot mélységben megélnünk, ahol legalább a szikrája megvan még az együvé tartozásnak. Amikor kicsomagoljuk az új plazma tévét, vagy átvesszük az ajándékba kapott autó slusszkulcsát, ébredjünk rá arra, hogy a pillanatnyilag érzett öröm, vajon igazi boldogság-e? Nem kell feltétlenül szégyenkeznünk azért, hogy miközben mások azon gondolkodnak még ezen a délelőttön is, hogy vajon fenyőfát vásároljanak, vagy szaloncukrot, mi éppen dőzsölünk, csupán vizsgáljuk meg, hogy a pénz, és az azon vásárolt boldogság, mennyire tartós és mennyire őszinte? Az elesettek nem azért mosolyognak egymás kezét fogva, mert a szegénység felemeli őket, hanem mert a szívűkben a szeretet munkál és nem az irigység, a féltékenység, vagy a bizonyítási vágy.
Gazdagon is lehet boldog az ember, ha nem a gazdagságtól várja, hogy azzá tegye. A szeretet ünnepén, legyen a szeretet az, amit valójában adni akarunk, és ami kielégíti igényeinket. Álljunk meg az ünnep forgatagában, és nyissuk ki a szívünket egymás felé! Higgyük el, mindenki arra vágyik, hogy őszintén átöleljék és azt mondják neki: szeretlek.
|
