Nem múlt el nyomtalanul a magyar
politikából az orosz-ukrán gázár-vita. Miközben Európa fellélegzett, és keresi
a megoldást a későbbi krízishelyzetek megelőzésére, addig a magyar ellenzék áremeléssel
riogat, esetleg arra készül. Ismét egy kampányfogás, vagy 100 százalékos
áremelési szándék a „polgári oldal” részéről?
Pár napja még mindenki azt
találgatta, hogy milyen végkimenetele lehet a keleti – gazdasági bőrbe
bújtatott –, politikai vitának. A vártnál előbb jött a megoldás, azonban az
európai államok felmérték annak a veszélyét, hogy ilyen mértékű függőség
alakult ki a kontinensen az orosz gáztól.
A gazdasági miniszter sajtó
tájékoztatok sorát tartva igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, miközben
ismertette azokat az elképzeléseket, melyekkel már középtávon megelőzhetőek a
hasonló helyzetek. Kóka János kitért arra is, hogy nem szerencsés, hogy a
lakosság 90 százaléka direkt, vagy indirekt módon, de fölgázzal fűti az
otthonát. A MOL részéről elhangzott az is, hogy bár a gáz, mint tüzelőanyag,
kellőképpen környezetbarát – a többi fosszilis energiahordozóhoz képest –, könnyen
kezelhető, azonban a közhiedelemmel ellentétben, nem olcsó. Itt a miniszter
megjegyezte, hogy a jelenlegi fogyasztói ár a tényleges költségeknek, csupán a
felét fedezik – a gázár-kompenzáció az állami költségvetést terheli –, ennek ellenére
a kormány nem tervez áremelést.
A Fidesz és a jobboldali sajtó a
fentiek után mégis gázáremeléssel riogat. Véleményük szerint Kóka megjegyzése
ezt készíti elő. Arról természetesen nincs információnk, hogy az ellenzék
szakpolitikusai miért nincsenek tisztába a miniszter által említett – a lakosság
által is ismert – tényekkel, vagy ha ismerik ezeket, akkor miért kell úgy
kezelni az adatokat, mintha azok az ördögtől erednének. Valójában egyetlen
megoldás kínálja magát. A Fidesz arra készül, hogy választási győzelme esetén
duplájára emeli a lakossági gáz árát, majd hivatkozásként azzal támasztják alá
a drasztikus lépést, hogy azt Kóka bejelentése indukálta. De vajon
szavazhatunk-e olyan pártra, amely ilyen lépésre készül? Ha viszont nem voltak
tisztában a földgáz világpiaci árával, akkor mi alapján adjunk mandátumot a
számukra, hogy hazánk gazdaságpolitikáját meghatározzák?
|