Lamperth Mónika belügyminiszter a kaposvári nyugdíjas szervezetek számára közel száz ajándéktárgyat ajánlott fel a báli-farsangi idény kezdetére, a helyi közösségi rendezvényeik támogatására. A közel fél millió forint értékű ajándék-kollekció jelentős részét különböző programjai alkalmával ajándékozták a miniszternek, aki ezeket felajánlotta a nyugdíjasklubok rendezvényeire. Lamperth Mónika folyamatosan bizonyítja, hogy szívén viseli a nyugdíjasok helyzetét, és a – már megszokott, irigy – kritika, hogy mindezt csak a szavazatokért teszi, szerintem már őt sem érdekli. Magyarország első női belügyminisztere, mint a Nők Kaposvárért Egyesület megálmodója, szülőanyja, csak teszi azt, amit a dolgának érez, feladatának tart. Eddigi interjúimban, amit vele volt szerencsém készíteni, mindig kiviláglott, hogy a nőkért folytatott küzdelme nem a többért, hanem az ugyanannyiért folyik. Lamperth Mónika, mint kétgyermekes anya, az anyákért is küzd. Azokért az anyákért, akik a holnap anyáit és apáit szülik, szülték, és a holnapután nyugdíjas társadalmát adják. De Lamperth Mónika nem vár a holnapra, és nem vár a holnaputánra sem, hanem dolgozik azért, hogy már a ma nyugdíjasai is érezzék, hálás az ország azért, amit tettek érte. Tavaly ősszel, amikor a szépkorúak nyitórendezvényén, több ezer idős ember előtt szólt, bebizonyította, hogy érti a szavukat, és fontos számára, hogy hallhatja a véleményeket. Ezeken a rendezvényeken, Lamperth Mónika, csak annyira politikus, amennyi ahhoz kell, hogy többet tudjon segíteni a hozzá fordulókon. A Miniszter Aszony az átadáson személyesen ugyan nem tud részt venni, de gondoskodott róla, hogy a segítség eljusson a címzettekhez. A csomagok összeállítására és az ajándékok sorsolására a Nők Kaposvárért Egyesület aktivistáit kérte fel, akik ismét örömmel vállalták, hogy részt vegyenek a város idősszervezeteinek életében. Az ajándékok sorsolását és átadását a Nők Kaposvárért Egyesület rendezi 2006. január 20-án pénteken 10 órakor a Pártok Háza (Kaposvár, Szent Imre u. 14.) nagytermében.
|