A belügyminiszter egyik feladata, hogy az alárendelt rendőri szervezetek vezetőit folyamatosan beszámoltassa a területükön zajló munkálatok állásáról. A közbiztonság javításának egyik alapvető feltétele, hogy az ezt biztosító szervek tisztában legyenek az állapotokkal és átlássák a folyamatokat, melyek nemcsak a munka eredményességének értékelése, de a további feladatok meghatározása szempontjából is elengedhetetlen.
Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter Kaposváron beszámoltatta a Dél-Dunántúli Régió (Baranya, Somogy és Tolna megye) rendőrfőkapitányait területük közbiztonsági helyzetéről. Megállapította, hogy a régió bűnügyi helyzete az elmúlt három évben kiegyensúlyozottá vált, a lakossági és önkormányzati visszajelzések alapján nőtt a megyékben élők biztonságérzete. A főkapitányságok felderítési mutatói megfelelőek, de ezen a területen jelentős javulást vár a tárca vezetője. A bűnmegelőzési feladatokat - különösen Baranya megyében - a korábbi években indított, valamint az új projektek alapján magas színvonalon végzik. A rendőr-főkapitányságok elkészítették a megyék kistérségi közbiztonsági és bűnmegelőzési stratégiáját. A rendőrség minden megyében kiemelten fontosnak tartja a roma kisebbséggel kialakított párbeszéd fenntartását és továbbfejlesztését. A közlekedési bűncselekmények száma az egész régióban emelkedett. A közlekedési balesetek megelőzése érdekében a főkapitányságok rendszeresen demonstratív közlekedési akciókat szerveztek a Határőrség, a Polgárőrség és a Közlekedési Felügyelet bevonásával.
Az elmúlt évek fejlesztései eredményeként a régió rendőrkapitányságainak gazdálkodása kiegyensúlyozottá vált. Jelentős beruházások történtek a kapitányságokon, érzékelhetően emelkedett a rendőrök fizetése és többlet juttatása. A gépjármű park valamint a járőr-hajó flotta megújult. A 89 db új gépjárműnek valamint a 13,1 millió forint üzemanyagra fordítható többletjuttatásnak köszönhetően hatékonyabbá vált a felderítő, reagáló és akcióképessége a régió rendőrségeinek.
Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter a főkapitányi jelentéseket elfogadta és felhívta mindhárom megyei rendőrfőkapitány figyelmét a schengeni csatlakozással összefüggő és határidőre teljesítendő feladatok maradéktalan végrehajtására, valamint a 2006. évi országgyűlési és önkormányzati választások, továbbá az azokhoz kapcsolódó rendezvények zavartalanságának biztosítására.
Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter arra kérte a régió megyei főkapitányait, hogy tegyenek meg mindent a közterületi jelenlét további fokozása, a reagáló képesség javítása, és a „látható rendőrség” programjának megvalósítása érdekében.
A belügyminiszter meghatározta, hogy fordítsanak nagyobb gondot a közlekedés biztonság javítására, különösen az ittas járművezetések és a közlekedési balesetek visszaszorítására, növeljék tovább a közlekedésrendészeti akciók számát és hatékonyságát.
A három megye alkotta régióban közigazgatási modell kísérlet folyik. Ezért a tárca vezetője hangsúlyozta, hogy a rendőri együttműködés regionális kereteinek kialakítása, az ésszerű feladatmegosztás és az erőforrás gazdálkodás tekintetében aktív tevékenységet, valamint a kistérségekkel és a magasabb szintű közigazgatási egységekkel való, hatékonyabb közös fellépést vár el a régió rendőri vezetőitől.
|