|
Halálos áramütés érte hétfőn este 10 óra után egyik évfolyamtársunkat a kaposvári vasútállomástól alig 200 méterre. A tragédiát baleset okozta, a balesetet pedig meggondolatlanság. Nagyjából két évtizede Pécsett egy másik barátom hasonló helyzetben volt, akkor ő túlélte, de a segítségére siető MÁV alkalmazott meghalt, hasonlóan, mint most, közülünk egy.
Akit most elveszítettünk tizenkilenc éves volt, és pécsi, és eddig együtt jártunk a Kaposvári Egyetem Művészeti karára. Színésznek készült, és a legtehetségesebbek egyike volt, egészen addig, amíg fel nem mászott egy tehervagon tetejére. A vagon felett a drót húzódik, amiben huszonötezer voltos feszültség rohangál föl, s alá. Egy pillanat alatt végzett vele. A drót, és a vagon még mindig ott van, pedig nem hiányozna, ha reggel a városba menet nem látnám, ő viszont, már nincs közöttünk, és ő hiányzik is.
A rendőrség vizsgálódik. Majd megállapítják, hogy ő volt a hibás, bár ezt most is tudjuk, de ebben az esetben a tudás nem ad nekünk semmit. Sem többletet, sem megnyugvást, sem semmi mást. Ő már a mennyei kávéház pódiumán mondja a verseket, mi pedig meggyújtunk egy mécsest itt a földön, mert a világosítói mi vagyunk. Mi, akik itt maradtunk, és talán tanulunk valamit az ő tragédiájából; ha mást nem, akkor annyit, hogy bár színház az egész világ, de van, amikor a taps elmarad, mert a tragédia kiszabadul a színfalak közül…
|
