|
Az állam és az egyház
összeolvasztása sokakban élő terv, amit viszont minden jóérzésű és épelméjű
ember visszautasít. Máté evangéliumának 22-dik fejezetének 21-dik versét
ajánlanám a kétkedők figyelmébe: Adjátok meg azért a
mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek. Vagyis maga Jézus
is azt mondja, más dolog a hit, és megint más a világi élet, bár van – nem is
kevés – ember, aki ezt nem akarja, vagy nem tudja megérteni.
 Veres
András katolikus püspök egy fél országot, és egy fél nemzetet sértett vérig
legutóbbi nyilatkozatával, melyben azt taglalja, hogy milyen hatást gyakorolt
rá a választási eredmény. „A választás végeredménye szomorúsággal tölt
el, hiszen a kialakult helyzet egyfajta tükre az ország jelenlegi lelki és
erkölcsi állapotának.” Ezzel valami olyasmit sugall a püspök úr, mintha
Magyarország lenne Sodoma és Gomora, de legalábbis a kettőből az egyik. Már azt
sem értem, hogy miért érzik néha úgy a katolikus egyház vezetői, hogy
kommentálniuk kell a demokratikus intézményeket, az pedig végképp nem fér suta
fejembe, hogy milyen alapon bélyegzik meg a politikailag másként gondolkodókat?
Azt ugyanis keresztény emberként még el tudom fogadni, ha egy hívő ember nem
akarja megérteni a hitetlenek logikáját, de azt már nem, ha egy egyház, a
magánélet szentségét is lábbal kívánja tiporni.
„(…) különösen fájdalmas, hogy még magukat vallásosnak
tartó emberek is szavaztak azokra a politikai erőkre, amelyek az egyház (…)
ellenében határozzák meg a maguk identitását.” Ezt a gondolatot olvasva, az
jutott eszembe, hogy Veres püspök úr biztos más szemmel figyeli a napi
politikát, mert én egyetlen alkalommal sem találkoztam nyílt támadással a
koalíció részéről. Az is meglepő, hogy miközben a választásokon győztes
politikai erő nem kívánja befolyásolni a szavazók hitéletét, addig az egyházak
egy része, mindent elkövet annak érdekében, hogy politikai tanácsadóként
tűntethesse fel magát. Azt pedig már meg sem merem kérdezni, hogy mi lehet a
püspök úr véleménye az olyanokról – mint amilyen én is vagyok – akik hívők
ugyan, de nem vallásosak, mert a Biblia elolvasása után rájöttek a „turpisságokra”?
Az azonban tény, hogy van a két „csapat” között, némi elszámolási vita, de
ahogy mondani szokták: ez csak üzlet és semmi személyes.
Amikor a pénzügyi vitákról beszélünk, akkor egy-két dolgot
nem árt tisztázni – már csak a tisztánlátás végett sem –, hogy valós képet
kapjunk a helyzetről. Egyrészt, nem igaz az a katolikus állítás, hogy az
egyházi iskolák alacsonyabb támogatást kapnak, mint az államiak, mivel a
költségvetés ugyanolyan mértékben finanszírozza mind a kétféle intézményt,
amire amúgy törvény is kötelezi az államot. Abban valóban lehetnek eltérések,
hogy míg az állami finanszírozású iskolák fenntartója az önkormányzat, és ő
kiegészíti a normatívát, addig ezt az egyházi iskolák esetében a helyhatóság
nem teszi meg, viszont nem is ő a fenntartó, hanem az adott egyház. Egy másik
különbség abból adódhat, hogy más státuszban vannak a két intézmény oktatói, de
ez a különbség más területeken is megvan, így nemcsak az egyházi, de a
magánszféra is különbözik a közszférától, miközben előfordulhat, hogy a két –
különböző státuszú munkavállaló – ugyanazt a munkát végzi, mégis más jogokkal
rendelkezik. A másik kérdés, amiről az egyházak nem nagyon beszélnek, hogy az
általuk nyilvántartott hívek száma, jóval magasabb a vallásukat valóban
gyakorlókénál, amit azonban az állami finanszírozás nem vesz figyelembe, így
bizonyos szempontból, sokkal nagyobb támogatásban részesülnek az egyházak, mint
amennyi a tényleges „tagságuk” alapján megilletné őket.
Összességében ideje lenne, ha az egyház a hittel és nem a
politikával foglalkozna, mert annyira azért a papok sem lehetnek naivak, hogy
azt higgyék, hogy a politika sokáig fogja tétlenül nézni azt a visszataszító
viselkedést, amit vele szemben tanúsítanak egyes egyházi személyek. A hívők
pedig ma már elég felnőttek ahhoz, hogy ne ijedjenek meg az inkvizítoroktól,
akik kárhozattal és kínhalállal fenyegetik meg a másként gondolkodókat.
|
