|
Ki ne tudná, hogy a déli
harangszót Hunyadi János 1456-os nándorfehérvári győzelemének
emlékére, III. Callixtus pápa rendelte el. és vajon hányan tudják azt, hogy
mindez nem igaz, és hogy ezen vélekedésünk miatt, Európa bizonyos területein
már sokszor ránk sütötték a nacionalizmus bélyegét. Amúgy a dátum és a pápa
személye pontos, így aztán teljesen felesleges, hogy több évszázados hagyományunkat
sutba dobjuk, vagy átértelmezzük. De vajon ki lehetett az a tapintatlan egyházi
személy, aki megtartotta a hajnali harangozást, így keserítve meg rengeteg
ember mindennapját? 550 évvel a Mátyás királyunk atyjának diadala után, valaki
végre meg merte kérdezni: hatalmasabb-e Quazimódó joga az átlag emberénél?
 Pár hete, amikor egy egész város
nevében háborgott néhány belvárosi lakos, több ezer egyetemista és városi
fiatal szórakozását veszélyeztetve, már eszembe jutott, hogy vajon mit szólna a
hatóság, ha megindítanék egy próbapert a Római Katolikus Egyházzal szemben,
tekintettel arra, hogy a harangzúgás biztosan nincs tekintettel a helyi
csendrendelet határértékeire. Aztán letettem róla, mivel itt nem a klérussal
gyűlt meg a bajom, ők meg már amúgy sem szeretnek a korábbi cikkeim miatt,
ezért úgy gondoltam, jobb a békesség. A gondolkodás szabadsága viszont
lehetőséget adott másoknak, hogy ne foglalkozzanak az én véleményemmel, és
megszólaljanak az életüket tönkretevő zúgás ügyében. Dunaújváros egyik
lakótelepe megelégelte, hogy hajnali hatkor liturgikus ébresztésben részesíti
őket az anyaszentegyház, kérdés, hogy érhet-e el bármit is az ember, ha az
ellenérdekelt felet a tiara védi?
A jogiforum.hu-n olvashatjuk egy
hasonló esetről Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa
véleményét: A harangozás szabadsága a vallásszabadság része, a harangozás jogát
éppúgy köteles mindenki tiszteletben tartani, gyakorlását tűrni, mintahogyan a
vallásgyakorlás jogának összes többi részjogosítványát.
Korábban egyszer már foglalkoztam
azzal, hogy ha valaki a belvárosba költözik, annak tűrnie kell a belvárossal
járó zajt, így az a helyes, ha ennek tükrében a templomok közelébe költözőktől
is hasonló toleranciát várunk el. a két helyzet között azonban annyi különbség
azért mégiscsak van, hogy míg a belváros nem szokott a lakótelepek közepére
beülni, addig egyre gyakrabban láthatjuk, hogy egy-egy templomot beletolnak az
emberek arcába, majd amikor fel merik emelni a szavukat a megváltozott, és
elviselhetetlen helyzetükre, nyugodt lélekkel hivatkoznak a vallásszabadságra. Azt
hiszem, itt valami nem stimmel, a kődarab ismét kősziklámnak képzeli magát…
|
