A szociális, szakképzési, levéltári és közlekedési ügyek intézését segíti, e ezzel a régió versenyképességét mozdítja előre az a digitális mintarégiós rendszer, amelyre 1,2 milliárd forint értékben pályázik a Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás. Egyebek között ezt jelentette be ma sajtótájékoztatón dr. Gyenesei István elnök-helyettes, aki dr. Toller László balesete miatt vette át az első magyar kísérleti regionális társulás vezetését.
A parlament ugyan nem szavazta meg a régiók kialakításának alkotmánymódosítást igénylő kormányzati elképzelését, a munka azonban tovább folyik a dél-dunántúli régióban. Ma még nem tudni ugyan, hogy a kormány milyen feladatok régiószintű ellátásának a jogszabályi feltételeit teremti meg, de a DDÖRTT tovább végzi vállalt feladatait. Ezekre egy évvel ezelőtt még a Belügyminisztérium ösztönözte. Akkor a három megyei önkormányzat, Baranya, Somogy és Tolna, valamint két megyei jogú város, Pécs és Szekszárd csatlakozott. Kaposvár egyelőre nem.
- Elkészítettük a Dél-Dunántúli Digitális Mintarégió koncepcióját, aminek megvalósítása 1,2 milliárd forintba kerül majd – mondta a sajtótájékoztatón dr. Gyenesei István. - Ez a rendszer a beüzemelése után kompatibilissé teszi és összefűzi a három megyében meglévő elektronikus közigazgatási hálózatokat, amelyet a Mintarégió a szociális, szakképzési, levéltári és közlekedési ügyek digitális ügyintézésével egészít ki.
A megvalósíthatósági tanulmányra 15 millió forint erejéig hamarosan közbeszerzési pályázatot írnak ki. A megvalósítás költségének 85 százalékát norvég pályázati alapból, míg 15 százalékát egyéb pályázati forrásokból fedeznének, amelyre forrástérkép készül majd.
A mai ülésen döntés született arról, hogy létrehozzák az első regionális fenntartású intézményt. A speciális gondoskodást igénylő gyerekek szociális intézménye Szigetváron lesz, és tizenhat fiatal ellátását teszi lehetővé. A beruházás 61 millió forintos költségéből 20 milliót pályázati forrás, 10 milliót az önkormányzati minisztérium támogatása biztosít, a többi régiós társulási pénz. A következő hasonló gyermekotthon a tervek szerint Somogyban, elképzelhetően egy volt taszári laktanyaépület hasznosításával jöhet létre.
Ugyancsak ma döntöttek arról, hogy mindhárom megyei levéltárnak regionális feladatokat adnak, s ezzel párhuzamosságokat szüntetnek meg.
Egy régiós film készítéséről is szó esett ma. A Sziget Produkciós Iroda 5-6 millió forintos költségvetésű, Magyarország tudásrégiói című sorozatának első darabja a Dunántúlon készül, és a gazdaság, a környezetvédelem, az oktatás és az egészségügy életében enged bepillantást. A négy húszperces tematikus filmet az M2-n vetítik majd. Elkészítése előtt forgatókönyvet vár a társulás, és a helyi stábok bekapcsolását is kéri.
|