|
Talán még sokan vannak a kedves olvasók között, akik nem csak a „szélét” élték meg az előző rendszernek. Bár nekem is már viszonylag korán sikerült (1978-ban) szembetalálnak magam a szocializmus negatívumaival, nyolc éves koromban nem igazán foglalkoztam vele, hogy az ebből adódó problémáim miatt másokat hibáztassak. Akkor, kisgyermekként nem a világra haragudtam, csupán roppan szomorú voltam, hogy – engem és egy osztálytársamat – nem avattak kisdobossá.
 Az első konfliktusom óta már közel harminc év telt el, és pár kisebb összezördülést leszámítva sikerült átvészelnem a politika negatívumait. Hiába ígérték, hogy nem érettségizhetek le a kommunizmust utópisztikusnak minősítő megjegyzésem miatt, azóta már magasabb iskoláim egy részét is kijártam, sőt járom még ma is. Aztán az is nehéz volt, amikor politikai cikkeim miatt nemkívánatossá váltam a munkahelyemen, de mindvégig úgy éreztem, hogy a szólásszabadság ára az, hogy az embernek szenvednie kell. Igazából akkor ez nem is akkora szabadság, mondhatja a kedves olvasó, de megnyugtatom, hogy bíróság elé eddig nem citáltak a véleményem miatt. Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a jó néhány évtizede nem jellemző, hogy a másként gondolkodásért ilyen, vagy ehhez hasonló procedúrát kelljen valakinek kiállnia.
Azt hogy ide eljutottunk, nagyban köszönhetjük az ellenzéki pártoknak, így a Fidesznek is. Most azonban úgy tűnik, hogy valami megváltozott. A változást persze szeretjük, csak akkor jövünk zavarba, ha annak iránya ellentétes a korábbi folyamatokkal, és pont, hogy a múltba vezet. És itt el is érkeztünk a cikk alapgondolatát adó esethez. Mindannyian tanúi lehettünk annak a többhónapos hercehurcának, ami a Heves megyei közgyűlés körül zajlott ez idáig. A fej-fej melletti eredmény oly annyira determinálta a megegyezés esélytelenségét, hogy már mindenki a következő választásra készült. Aztán, mint derült égből a nyolcadik csapás – csak éppen sáskák helyett egy frakciószakadás – meghozta a jövőbemutató megoldást. Az egyik Fideszes képviselő megelégelte a lehetetlen helyzetet, s talán azt is, amit pártja az országban művel, és kiült a frakcióból. Hogy ezek után már nem jelentett problémát a megyei elnök megválasztása, talán nem is igazi meglepetés, ahogy az sem, hogy most úton, útszélen támadják Ambrus Zoltánt, a kilépett Fideszes képviselőt. Az azonban már nem olyan nyilvánvaló, hogy tizenhét évvel a rendszerváltás után, ismét bírósági perrel fenyegetnek valakit (ráadásul egy olyan szerződésre hivatkozva, ami minimum gyanús, de az is lehet, hogy törvénytelen), azért, mert másként gondolkodik, mint A PÁRT. Úgy látszik ennek az időnek is el kellett érkeznie ahhoz, hogy észrevegyük: a politikusok nem minket szolgálnak, hanem magát a politikát, és azon keresztül önös érdekeiket.
|
