2007. augusztus 24.
KÖZLEMÉNY
A miniszterelnök továbbra is szigorú fellépést vár a főállatorvostól a dioxinnal fertőzött termékeket forgalmazó cégekkel szemben – a kormányszóvivő közleménye
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megdöbbenéssel és felháborodással értesült arról, hogy a sorozatos figyelemfelhívások ellenére is volt olyan cég, amely nem jelentette be a hatóságoknak a dioxinnal szennyezett guargumit tartalmazó élelmiszerkészletét. A miniszterelnök továbbra is gyors és határozott fellépést vár a főállatorvostól, hogy ne kerülhessen dioxinnal szennyezett élelmiszer a fogyasztók asztalára.
A kormány elkötelezett abban, hogy minden eszközzel megvédje a fogyasztókat azoktól a termékektől, amelyek akár a legkisebb veszélyt is jelenthetik az emberi egészségre. A kormány épp ezért döntött úgy, hogy egységes élelmiszerbiztonsági szervezetet hoz létre, amelyben a fogyasztók védelme a termőföldektől az étkezőasztalig tart. Az október elsejétől létrejövő egységes szervezet az állategészségügyi, a közegészségügyi és a növényegészségügyi szervezeteket tömöríti majd, amelyeknél jelenleg is csaknem négyezer ember ügyel a fogyasztók egészségére és biztonságára.
A hatóságok éberségének és határozott fellépésének köszönhetően derült ma fény arra, hogy a Somogy megyében ellenőrzött csaknem száz cég közül két vállalkozás szennyezett guargumit tartalmazó terméket tárol. Kevesebb mint egy hónap alatt a hatóságok országosan közel ötezer vállalkozást ellenőriztek. A hatóságok a bejelentési kötelezettség lejárta, azaz augusztus 22-e óta 5 esetben, összesen 4,5 millió forint értékben szabtak ki bírságot a gauargumival kapcsolatos intézkedések elmulasztása miatt.
Nincs az az üzleti érdekek, nincs olyan profit, amely előbbre való lenne, mint az emberek biztonsága, ezért megengedhetetlen, hogy vannak olyan vállalkozások, amelyek anyagi érdekük miatt veszélyeztetik a fogyasztók egészségét és biztonságát. A miniszterelnök arra kéri az érintett hatóságokat, hogy működjenek együtt és gyorsan, határozottan és példás szigorral lépjenek fel az emberek egészségét veszélyeztető vállalkozásokkal szemben.
Budai Bernadett
Kormányszóvivő
|