2007. augusztus 30.
KÖZLEMÉNY
Játékos rendezvényeken ismerkedhetnek az éves tananyaggal a diákok az I. Országos Tanévnyitó Fesztiválon szeptember 15-16-án a Kossuth téren. A hivatalos tanévnyitókat követő hét végi fesztivál a hagyományos ünnepélyek mellett szórakoztató formában segíti majd a diákokat abban, hogy visszarázódjanak az iskolaévbe és felkészüljenek az előttük álló feladatokra.
A „fordított napokon” a 15 perces tanórákat 45 perces szünetek követik majd, reggel a kisiskolásokat, délután a felső tagozatosokat, este pedig a gimnazistákat várják a rendhagyó órák és a szünetek kulturális-szórakoztató, egészségnevelő programjai. Az eseménysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet arra: az iskolák feladata nem csupán a tanítás, hanem – a szülőkkel közösen – a tágabb értelemben vett nevelésben is van felelőssége.
Szeptember 15-én és 16-án két színpad és számos interaktív program várja majd a Kossuth térre látogatókat. Az egyik színpadon negyedórás, rendhagyó tanórák lesznek: mesemondó magyaróra és zenés énekóra a kicsiknek, fizika-, kémia- és biológia óra a nagyoknak, míg a másik színpadon ifjúsági zenekarok és tánccsoportok mutatkoznak be.
Az irodalmi és internet sátorban bemutatókon, író-olvasó találkozókon, játékokon vehetnek majd részt a gyerekek, a mozi sátorban pedig a két nap folyamán kötelező olvasmányok filmes változatait nézhetik meg. A sportinfo központban gyermek sportegyesületek mutatkoznak be: a látogatók itt számos sportágat kipróbálhatnak, sőt, a helyszínen be is léphetnek az egyes egyesületekbe. Az Egészségházban szülők és gyerekek felmérhetik saját egészségi állapotukat, tanácsokat kérhetnek a sportorvosoktól.
Kormányszóvivői Iroda
|