A Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratoni verseny a maga nemében elsősorban Európában egyedülálló, és magyar viszonylatban nem csak az atlétika, hanem általában a sport területén jelentős rendezvények közé nőtte ki magát. A Szupermaraton szerepel a Magyar Turizmus Rt. kiemelt idegenforgalmi vonzerővel rendelkező sportrendezvényei között, valamint a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) és az AIMS Nemzetközi Ultrafutó versenynaptárban is.
A rendezvény időpontja: 2007. október 19-23.
Ebben az évben utolsó alkalommal rendezünk úgy Szupermaratont, hogy még lesz határellenőrzés a három ország között, mert várhatóan 2008. elejétől minden feltétel rendelkezésre áll ahhoz, hogy Szlovákia és Magyarország a schengeni övezet teljes jogú tagjává váljon.
Osztrák részről az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is az Alsó-Ausztriai Katonasport Szövetség a Szervezőbizottságunk partnere, de a rendezvény ausztriai országos kiterjesztését segítendő, ebben az évben bekapcsolódott a szervezőmunkába az Országos Katonasport Szövetség is. Szlovákiában Ásványi László sportmenedzser, a Pozsonyi Sportközpontok igazgatója irányításával szervezik a Szupermaraton szlovákiai szakaszát. Az érintett magyarországi megyék és városok sportszervei részt vállalnak a rendezvény lebonyolításában.
A verseny útvonala az elmúlt évhez képest nem változik: Bécs , Pozsony , Győr , Tata , Budakeszi , Budapest.
A jelenlegi útvonal megtartása mellett kisebb változások lehetnek. A váltóhelyeket , különös tekintettel az elsőkre, ahol a mezőny még nem húzódik szét , lehetőség szerint úgy alakítjuk ki, hogy ott gépjármű forgalom ne legyen. (Himberg, Bőny stb.) A pozsonyi cél- és rajthelyszín megváltozik, a fővárost jobban reprezentáló helyre, a városközpontba a Nemzeti Színház elé kerül át a Testnevelési Egyetem előtti Duna partról.
Ebben az évben Győr város kiemelt, központi szerepet kap a rendezvény életében. Sopronból Győrbe helyezzük át az október 18-ai jelentkezést és megnyitó ünnepséget. Ennek oka, hogy a város vezetése részéről jobb az együttműködési- és fogadókészség, további előnye, hogy könnyebben megközelíthető. A második napi Pozsony-Győr szakasz befutója az elmúlt években bevált módon a Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdőnél lesz. A budapesti célt továbbra is az elmúlt évben bevált és a Felvonulási térnél látványosabb Kós Károly sétányra tervezzük.
Az egyéni versenyben 9 országból 53 versenyző, köztük 11 nő nevezett. A nők mezőnye az elmúlt évhez viszonyítva megduplázódott. Rajthoz áll az ötszörös győztes német Maria Bak, aki elsősorban orosz futónőkkel veszi fel a versenyt, köztük az 1996-os győztes Jelena Sidorenkovával, és a 2007-ben 2. helyezett Ludmilla Kalininával. Férfiaknál a bajnokok csatája várható: a hatszoros győztes Bogár János, a háromszoros nyertes Vozár Attila, a kétszeres győztes Jaroslaw Janiczki, valamint a 2002-es győztes orosz Anatolij Kruglikov és ebben az évben jó eredményeket elért, az elmúlt évben 6. helyezett Ossó Zoltán között.
Váltóban eddig 6 országból 152 csapat nevezett, köztük 22 női váltó. A nőknél várhatóan a tizenegyszeres maratoni magyar bajnok Földingné Nagy Judit vezette Starking csapata a Pest megyei Önkormányzat váltójával küzd majd meg a győzelemért, melynek tagja Papp Krisztina és Staicu Simona, magyar hosszútávfutó élversenyzők. A férfiak mezőnyében az ez évi Maratoni OB első nyolc helyezettje indul csapatban. Az első helyért várhatóan a Békéscsabai Atléták Frühwald , Benedek Zsolt legjobb magyar utcai futó, valamint válogatott futókból álló - csapata és a Koronás Cukor, - melynek soraiban ott lesz az országos csúcstartó Csillag Balázs és a maratoni országos bajnok Tóth Tamás - vív nagy csatát az öt nap alatt. Elismerést érdemel a Gyermelyi Tészta csapata, ahol a tagok átlagéletkora 65 év, a legidősebb versenyző a 80 éves Ötvös Ferenc, aki ebben az évben is lefutotta a Maratoni OB távját.
Ebben az évben is várhatóan 45 csapat indul a fegyveres testületektől: a Rendőrségtől, a Határőrségtől, de legnagyobb létszámban a Magyar Honvédségtől, ahol az egyik csapat gyakorlóruhában versenyez. Ebben az évben is indulnak kajak-kenus Európa és világbajnokokból álló Bajnokok váltói, valamint a TV2 csapata.
A Szupermaratonhoz csatlakoznak túrakerékpárosok és görkorcsolyások is. Az egyházi iskolákból fiatalok jelentős létszámban jelezték részvételi szándékukat a kerékpáros túrára. Az idei versenyen is részt vesznek látássérült tandem kerékpárosok. Családjával együtt nevezett a kerékpáros túrára egy 1956-ban az USA-ba emigrált magyar származású üzletember, aki a túrát az 56-os emlékeinek szenteli.
Az időmérésnél áttérünk a chip rendszerre a váltóhelyeken és a célban egyaránt. Ez által pontosabb és gyorsabb adatszolgáltatást tudunk biztosítani.
A rendezvény továbbra is az egyik legmagasabban díjazott magyar sportverseny. A kiosztott nyeremények összértéke több mint 20 millió forint, melyen belül pénz, tárgy- és egyéb díjazás is lehet.
Az év során több előverseny csatlakozik a Szupermaratonhoz: áprilisban több egyetemista részvételével sikeresen megrendezésre került a Szarvasűzők egyetemi, főiskolás váltóverseny; a Nyitott Határ Békéscsaba-Arad-Békéscsaba Szupermaraton, a Budakeszi MARABU maraton, a győr-moson-sopron megyei Sokorói Hegyifutás, illetve a komárom-esztergom megyei Nagyigmándi Fiók Maraton. Ezekkel a rendezvényekkel lehetőséget biztosítunk a Szupermaratonon indulóknak a felkészülésre, találkozásra, illetve ezeken a versenyeken indulhatnak azok a futók is, akiknek nincs lehetőségük a Szupermaratonon részt venni, de szeretnének megismerkedni ezzel a közösséggel, a verseny hangulatával.
Az elmúlt évek jól bevált gyakorlatának megfelelően elsősorban az útvonalhoz kapcsolódó Nemzeti Utánpóltás-nevelési Intézet (NUSI) által támogatott általános iskolás fiatalok részvételével, továbbra is megszervezzük a váltó futást, ahol a fiatalok felkészültségüknek, képességeiknek megfelelő távokat teljesítenek. Győr-Moson-Sopron megyéből a Vámosszabadi Általános Iskola tanulói a határtól kísérik a futókat a célba, illetve a győri Gyárvárosi Általános Iskola diákjai futnak a mezőnnyel, Kolláth Gábor tanár úr vezetésével, aki egyéniben és csapattagként is részt vett a Szupermaratonon.
Az útvonalba eső tartományok, megyék, városok, települések önkormányzatai immár hagyományosan segítik a rendezvény lebonyolítását, propagálják a versenyt, csapatokat indítanak, frissítővel várják és biztatják a futókat. A résztvevők szavazatai alapján továbbra is meghirdetjük a „Legszimpatikusabb település” versenyt. Az érintett települések fiataljai részére kísérőversenyek szervezésére kérjük fel az önkormányzatokat, iskolákat, ahol a részt vevő tanulókat a Szervezőbizottság különdíjazásban részesíti. A rajthelyeken a Samsung közreműködésével a fiatalok részére, a Szupermaratonhoz kapcsolódva nagy létszámú tömegversenyeket szervezünk. A Pozsony-Győr szakaszon tervezzük a településeket jobban bevonni a rendezvénybe, elsősorban a Pozsony-Gabcikovo és Medve-Győr közötti távokon.
Ebben az évben is kiemelt szerepet kap az utolsó napon, a verseny befutóján lebonyolításra kerülő Nemzetközi Félmaraton. Ezen a távon együtt fut a Szupermaraton teljes mezőnye, egyéniek és váltótagok, valamint a Félmaratonra nevezettek egyaránt. Az elmúlt évben jól bevált gyakorlatnak megfelelően Budapesten a Tabánból és a Jászai Mari térről indulva lehetőséget biztosítunk arra, hogy neves közéleti személyiségek részvételével néhány km-es futással csatlakozzanak az érdeklődők a Szupermaraton és a Félmaraton mezőnyéhez.
A Samsung Szupermaraton részt vesz a Nemzeti Népegészségügyi Programban és együttmüködik az Együtt egy drogmentes Magyarországért! mozgalommal és támogatja rendezvényeit. A verseny résztvevőin, az útvonalon érintett települések lakosságán és a médiumokon keresztül a rendezvény egész országra kiterjedő lehetőséget biztosít az egészséges életmód melletti és a káros szenvedélyek elleni aktív propaganda munkának.
A rendezvényt a rajttól a célig osztrák, szlovák és magyar idegenforgalmi és kulturális programok kísérik. A rendezvény jelentőségét bizonyítja, hogy a résztvevők 5000 vendégéjszakát töltenek Magyarországon teljes ellátással. A rendezvényen a sport, a turizmus és a A rendezvény célja, hogy a sport eszközeivel erősítse a népek közötti barátságot. A sportban nincs helye semmilyen ellentétnek, a vetélkedés, a küzdelem tiszta eszközökkel és nemes cél elérése érdekében zajlik. Úgy gondolom, hogy a Szupermaraton révén egy sajátos területen, a sportban új dimenziót nyernek a három ország hagyományos történelmi kapcsolatai. (Idézet Göncz Kinga külügyminiszter köszöntőjéből) Ennek egyik bizonyítéka, hogy neves osztrák, szlovák és magyar közéleti személyiségek vállalták a védnökséget a verseny felett.
A verseny az évek során a rajttól a célig egyre bővülő sportfesztivállá alakul, és jó propagandája a médiumokon keresztül országosan is az egészséges életmódnak, a sportnak, az atlétikának.
|