|
Öszöd, vagy nem öszöd, nem kapsz mást. Valami ilyesmi lehetne hazánk szlogenje tavaly óta. Gyurcsány Ferenc balatonöszödi beszéde óta áll a bál Magyarországon, és mindenkiben meg kell, hogy fogalmazódjon: ki a felelős? Persze egyszerű lenne a miniszterelnököt, az MSZP-t, vagy egyszerűen a kormányt okolni, de mifelénk sosem volt divat, hogy az egyszerűbb megoldásokat válasszuk. Amúgy meg nem is nagyon lenne igazunk, s egyszerűségünk inkább tűnne primitivizmusnak, mintsem korrekt politikai, vagy társadalmi értékítéletnek.
Több, mint egy esztendeje, hogy kiderült: elkúrtuk. Arról, hogy pontosan ki, és hogy mit, azóta is éles viták folynak, mi viszont tudjuk, hogy mi az igazság. Mi kúrtuk el, és akkor, amikor engedtük a kétpárti demokrácia kialakulását. Persze azt én is tudom, hogy az a  kettő az jelenleg öt, de senki sem lehet olyan naiv, hogy hisz a számoknak. A két nagy párton kívül talán egyedül az MDF mandátumai mutatnak valós politikai erőt, de az ő táboruk is inkább a protes szavazókból tevődik össze. Sem a kormánypárti SzDSz-nek, sem a mérhetetlen támogatottságú KDNP-nek nincs valós – a mai választási rendszernek megfelelő – társadalmi bázisa. Aki erre most azt mondja, hogy rossz a rendszer, annak sajnos igaza van, de amikor vizsgálódunk, az aktuális rendszert kell alapnak tekintenünk. 2002. után 2006. is demokrácia haláltusáját testesítette meg Magyarországon. Természetesen ennek az okozóját is megkereshetnénk, de valójában ismét csak magunkhoz jutnánk el, amikor felismerjük, a hiba az volt, hogy bedőltünk az aktuálisan regnáló kormány és ellenzék populista agymosásának. Semmi sem ment fel bennünket az alól, hogy feléljük maradéknyi demográcia-tartalékainkat.
Tavaly ősszel, tizenhat év szenvedése, egyszerre borult rá kicsiny országunkra. Erről azonban már csak részben tehetnek politikusaink, és mi is csak mint az ezt megelőző folyamat indikátorai vagyunk felelőssé tehetők, az igazi bűnösök azok az emberek, akik a társadalmi elégedetlenséget kihasználva elállatiasodtak. Igen, ismét a csőcselékről beszélek, mint már több, mint egy éve. Azokról a mű magyarokról, akik nem csak a kormány, és a Parlament legitimitását kérdőjelezik meg, hanem a velük egyet nem értők magyarságát is. Rákosista hozzáállásuk mindenkit kizár a nemzettestből, akik másként gondolkodnak, mint ők. Persze ők sem mind magyarok – ha komolyan vesszük kirekesztős elmélkedésüket – hiszen a legalapvetőbb dolgokban sem tudnak megállapodni.
Miközben rovásírást akarnak tanítani utódainknak, autóval közlekednek; nosztalgiázva emlegetik fel kitalált történelmü(n)ket, éltetik a Szent Korona Tant, ami egészen (Szent) Istvánig, az ősi magyarság elvetőjéig vezethető vissza. Ilyen kesze-kusza gondolkodású emberek kívánják eldönteni, hogy ki a magyar, és kinek mit kell tennie ahhoz, hogy az is maradjon – a kizártaknak már nincs esélyük a visszatérésre. Talán új nevet kell választanunk magunknak?! Ma már a cigányt is romának hívják, a süketet siketnek, hogy csak két, a névváltoztatáson átesett csoportot említsek. Jobb ugyan nem lesz, de nyerünk néhány esztendőt, mielőtt negatív tartalommal töltenék meg új nevünket azok, akik nem a név alapján ítéltek eddig sem.
|
