|
Ismét október és ismét Morvai Krisztina. A magát (magukat) függetlennek nevező jogásznő mára ennyit ér, ennyi papírt vagyok hajlandó rá pocsékolni. Egy cikk címe, ami megmutatja, hogy mi is a véleménye egy – amúgy – okos nőnek. Morvai ismét a csőcseléket védi és a rendőrséget támadja, ezzel is táptalajt adva a hazugoknak, akik '56-osoknak nevezik magukat, elvéve mindenkitől a lehetőséget, hogy '56-os legyen, mert úgy tűnik, nálunk nemcsak a jelent kérdőjelezik meg egyesek, hanem a múltat is.
Wittner Mária 2008-at a megtorlás évének nevezte, és a fent említett jogász sem talált kivetnivalót, ahogy abban sem, hogy egy olyan rendezvényen szólaljon fel, amit egy európai szinten is illegitimnek tartott szervezet biztosított, a Magyar Gárda.
Nehéz elfojtani a megdöbbenését annak, aki ma Magyarországon véleményt kíván megfogalmazni, akkor, amikor egy megosztott nemzetet lát még a nemzeti ünnepeken is. Egyik oldalon a csendben és méltósággal ünneplők, míg a másikon az autógyújtogatók, Molotov-koktélt dobálók, a nemzeti lobogót füttyel fogadók állnak. Nem csak egymással, de hazájukkal is szemben ez utóbbiak.
Kaposváron Fónay Jenő vonta meg az '56-os jelzőt mindenkitől, aki hajlandó megszólalni azon a színpadon, ahol egy kormánypárti politikus megszólal. Ismét egy megbélyegzés, vagy még inkább bélyegtelenítés szemtanúi lehetünk. De vajon Fónay szerint kik az igazi '56-osok? Vajon Mécs Imre szerinte is hazaáruló? Vajon nagyapám, akit '56-ban deportáltak későbbi születésem városába, '56-osnak számít a szemében? És vajon azok, akik '56 novemberében már Ausztriából szemlélték az eseményeket, méltóbbak az '56-os jelzőre, mint azok, akik ma nem a megosztást, hanem az együttgondolkodást hirdetik? Vajon Donáth György leszármazottjai, aki már jóval '56 előtt mártírhalált halt, tekinthetik halottjukat magyarnak? És ez csak néhány kérdés, ami megfogalmazódik bennem, amikor a magyar politika perifériájára helyezkedett embereket hallgatok.
Aki ma, 2007. októberében megtorlásról beszél, méltó arra, hogy eltemetődjön a történelem süllyesztőjében, aki ezt reakció nélkül hagyja, méltó rá, hogy vele tartson, mert bár 1956. is több fájdalmat okozott, mint amennyi büszkeséget generálhatna, a 2006-os utódok még csak arra sem méltóak, hogy a történelemkönyvek megemlékezzenek róluk. Aki ezek után mégis őket választja, és állítja elénk követendő példaként, az – sokakkal egyetemben – nem arra kíváncsi, hogy nemzetként kit tud a kebelére ölelni, hanem hogy kit tud csonka nemzettestéből kivájni. Morvai Krisztina ismét bebizonyította, hogy a függetlenség számára egészen mást jelent, mint a számomra, de hogy a nemzet melyikünk mellé áll, azt csak az unokáink fogják megtudni, akiknek viszont Isten irgalmazzon, ha hazánkban továbbra is a gyűlölet-politika fog uralkodni az ünnepeinken.
|
