„SZEGÉNYSÉGCSÖKKENTÉSI PROGRAMOK AFRIKÁBAN – A 10. EURÓPAI FEJLESZTÉSI ALAP FORRÁSAINAK HASZNOSÍTÁSA”
November 9. Péntek 10.00-18.00 Gödöllő, SZIE Központi épület, VI. előadóterem
MEGNYITÓ • A szimpózium résztvevőinek köszöntése (Dr. Dimény Judit – a Mezőgazdaságért Alapítvány Gödöllő (MAG) kuratóriumának elnöke) • A program tartalma, ütemterve (Dr. Pekli József projektkoordinátor)
ELŐADÁSOK
I. A NEFE (nemzetközi fejlesztés) értelmezése, filozófiája, - helye az Európai Unió szervezetének, feladatainak rendszerében. Az Európai Unió fejlesztési/segélyezési stratégiája, intézményei és gyakorlata. Új szereplő, - Magyarország. 1. Az Európai Bizottság afrikai fejlesztéspolitikai koncepciója: esettanulmányok és azok tapasztalatai a projekttervek előkészítéséről, felügyeléséről az EB afrikai képviseletein. (Az EB Fejlesztési Főigazgatósága képviselője, Brüsszel)
2. Az EFA finanszírozású afrikai segélyprojektek végrehajtása, tapasztalatai, különös tekintettel a mezőgazdasági projektekre. Az NGO-k szerepe a projektek sikeres megvalósításában. (Az AIDCO EUROPEAID Hivatal (Európai Segélyezési-Együttműködési Hivatal) képviselője, Brüsszel).
3. Az EU és Afrika I. Európa-Afrika kapcsolata afrikai nézőpontból (angolai esettanulmány, rövid kitekintés).- Jo?o Miguel Vahekeni, Angola magyarországi nagykövete.
4. Az EU és Afrika II. Kontinensünk és Afrika kapcsolata európai nézőpontból. Gazdasági-pénzügyi lehetőségek európai vállalatok számára. (José Fraz?o, portugál EU NEFE szakértő).
5. Az AKCS (afrikai, -karibi, -csendes-óceáni) országok és az EU közötti Gazdasági Partnerségi Megállapodás (EPA) fejlődésének bemutatása, különös tekintettel az agrárkereskedelemre. (Leonard Mizzi EB, Mezőgazdasági Főigazgatóság).
6. Magyar-afrikai kapcsolatok a fejlesztési politika perspektívájából nézve. (Fodor Erika főtanácsos a Külügyminisztérium NEFE Főosztályának képviseletében).
7. Új típusú lehetőségek a Magyarország és Afrika közötti kapcsolatokban. A Nemzetközi Pénzügyi Intézmények (NFI-k) helye a fejlesztéspolitikában, az NFI-k és az EFA (Európai Fejlesztési Alap) közötti összefüggés, a magánszféra szerepe, lehetőségei a projektekben. (Varga Zsuzsanna főosztályvezető, a Pénzügyminisztérium NKF képviseletében)
8. A mai Afrika mezőgazdasági, vidékfejlesztési kihívásai és az adható válaszok. A nemzetközi segélyezési és fejlesztési programok megvalósításának útjai, magyar szerepvállalás lehetőségei az agrárszférában. (Vándor Péter FAO, Róma)
16.30-18.00 Vitafórum, hozzászólások és kérdések az előadók, valamint a meghívott szakértők részvételével.
19.00 Fogadás a szeminárium hazai és külföldi résztvevőinek tiszteletére (SZIE Földszinti Rektori Tanácsterem)
November 10. Szombat 9.00 - 18.00
II. Magyar NEFE programok ajánlott célországai, régiói. Gazdasági perspektívák, modellek.
9. Szemelvények Afrika földrajzából: Fókuszban a természeti erőforrások kiaknázása (Gábris Gyula)
10. Afrika világgazdasági helyzete. (Tényleg a segély a megoldás? - Kiss Judit)
11. A XXI. századi Afrikában zajló folyamatok megértésének történeti háttere. (Sárkány Mihály)
12. Kultúrák közötti találkozások: Magyarok Afrikában. (Sebestyén Éva)
13. Megélhetési stratégiák és a földreform Eritreában. (Tesfay Shaba)
14. Szudáni mezőgazdasági és környezeti helyzetkép. (Juhász Péter Gergő és Kanizsay Endre)
15. Kávétermelő kisgazdaságok a kenyai Központi Magasföldön. (Sárkány Mihály)
16. Üzleti lehetőségek, gazdasági perspektívák Nyugat-Afrikában.(Suha György)
17. Szegénységcsökkentési kihívások: A helyi kormányzatok és a hagyományos vezetők szerepe Angolában a fejlesztési politika projektjeiben. (Sebestyén Éva)
18. Madagaszkári fejlesztési esettanulmány (Richard Randrianasolo)
19. Mezőgazdaság és vidékfejlesztés Mozambikban. (Vándor Péter)
III. Ágazati-szakterületi tapasztalatok az ajánlott régiókban. Magyar vállalkozások Afrikában; a kultúra és a gazdaság kölcsönhatásai.
20. Oktatás, mint a NEFE kiemelt célja a) Szakoktatás, továbbképzés – projektszerzési stratégiák új utjai a fejlődő országokban (Pekli József) b) A felsőfokú oktatás helyzete, együttműködési lehetőségek Portugál-Afrikában (Fernanda Maciel Correia, Portoi Egyetem, Afrikai Kutatási Központ)
21. Az európai szakértők egészségének megőrzése afrikai munkájuk során. (Kiss Árpád- Szlávik János)
22. Mezőgazdaság és vidékfejlesztés. Több évtizedes tapasztalataink summázata. (Fekete Balázs)
23. Élni, és élni hagyni: - együttélés és gazdálkodás a nemzeti parkokban. (Vojnits András)
24. Az ökoturizmus szerepe és gazdasági lehetőségei Fekete-Afrikában a szegénység elleni küzdelemben. (Lerner János)
25. Egy magyar üzletember ghánai tapasztalatai.(Entz Boldizsár)
26. Nyugat-Afrika (Guinea) egy beruházó szemével.(Steier József)
27. Kelet-Afrika (Kenya), a vállalkozások ígéretföldje. (Patay Zsigmond)
28. A kultúra és a szegénység elleni küzdelem összefüggései Afrikában. (Kovács Máté)
29. Egy kulturális projekt története: A Merowe-gát magyar régészeti feltárásai és leletmentése Szudánban. (Lassányi Gábor, Faragó Zsuzsa)
19.00 Baráti találkozó, kultúr- és folklór program (SZIE Földszinti Rektori Tanácsterem)
November 11. Vasárnap 9.00 - 16.00
IV. Civil szervezetek, tapasztalatok és jövőkép.
27. Nonprofit egyesületünk tapasztalatai. („Save Afrika” - Abdulla Sharief)
28. Valóban csökkenti-e a szegénységet az élelmiszersegély? (Tiba Zoltán)
29. A HAND Szövetség: - Magyarországi civilszervezetek és Afrika. (Szilasi Ildikó)
V. EU- NEFE pályázatok készítése, modellezése.
30. Az EU NEFE pályázatírás módszertana. (előtanulmányok, SWOT elemzés, monitoring tervezés, logikai keretmátrix, a formális projekttervezés és kidolgozás elemei, a megvalósítás és a menedzsment lépései, feladatai) (Fehér István - Kispál Tibor - Bodnár Ákos)
31. Az európai uniós fejlesztési támogatások rendszere, logikája, szereplői. (Kovács Dezső)
32. A harmadik országoknak nyújtott támogatások/fejlesztések közbeszerzési, jogi, pénzügyi eljárásainak (EU-PRAG) szabályozása. (Kardoss László)
Hozzászólások, kérdések az előadók és meghívott szakértők részvételével.
15.30 A konferencia összefoglalása, ajánlások, ZÁRSZÓ (Pekli József)
|