2008. április 18-án, pénteken reggel 9 órától a pécsi Praktiker Áruház munkatársai önként vállalták, hogy társadalmi munkában rendbe teszik a Felső Sétateret; eltüntetik a szemeteket, graffitiket, védőkezeléssel megóvják a padokat. A Pécs/Sopianae Örökség Kht. működése során mindig fontosnak tartotta, hogy a város lakosságával, gazdasági tényezőivel szoros kapcsolatot tartson a világörökség megvédése, szellemiségének ismertetése és népszerűsítése érdekében. Ez a kezdeményezés ennek szép példája, mely ösztönzően hathat más szervezetek, vállalkozások számára is egy-egy jelentősebb városi feladat közös elvégzésére.
Az év belsőépítésze díj
„Az év belsőépítésze 2007.” díj átadására került sor 2008. április 14-én, Budapesten a Szépművészeti Múzeum Márvány Csarnokában megrendezett ünnepségen. A Magyar Építész Kamara Belsőépítész Tagozata a 2007. évi díjat B. Soós Klárának ítélte oda a pécsi Cella Septcihora Látogató Központ belsőépítészeti munkáinak színvonalas tervezéséért és kivitelezéséért.
B. Soós Klára pécsi belsőépítész rendhagyó feladatot oldott meg azzal, hogy visszafogottan oldotta meg a már látogatható és az újonnan feltárt régészeti együttesek bemutatását, átjárhatóságát és átláthatóságát. Külön érdekesség a bejárat kapuzatának kialakítása, a fény-effektek kitűnő alkalmazása, a beltéri üvegszerkezetek használata, a kiállító térben elhelyezett padok, a falfelületek didaktikai célokat is szolgáló kezelése, az információs egység környezethez igazítása. A Cella Septichora Látogató Központ Pécs város és a magyar műemlékvédelem kimagaslóan fontos teljesítménye, újszerű megoldásaival méltán vívta ki a szakma és a közvélemény elismerését, melyben fontos szerepet játszott B. Soós Klára belsőépítész hozzáértő munkája. M „Az év belsőépítésze-2007” díj ennek a tevékenységnek méltó elismerése.
Szeretnénk a jövőben is aktuális programjainkról, rendezvényeinkről, híreinkről rövid anyagot küldeni, segítségüket előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel:
Nagy Boglárka
Pécs/Sopianae Örökség Kht. Pécs 7624 Esze T. u. 5. T/F.: +36-72/511-485, +36-72/511-486 E-mail: b.nagy@pecsorokseg.hu Web: http:\\www.pecsorokseg.hu
|