|
A XXI. századba lépve, sokan bíztak, bíztunk abban, hogy végre beköszön hazánkba a kapitalizmus áldása – előtte tíz évig is ezt vártuk, hiába. A rendszerváltás ezen pozitívumában talán még többen bíztak 1989-90-ben, mint ahányan a béke és szabadság kéjes érzése miatt örültek annak, hogy történik valami, ami aladdig elképzelhetetlen volt. Sokan abban reménykedtek, hogy a tőke megérkezése belőlük is tőkést formál, s lám, ez néhányukkal meg is történt. De míg milliók álmodoztak új lehetőségekről, csak tízezreknek adatott meg az esély, s alig néhány százan tudtak élni a pénz hirdette „akcióval”.
Jöttünk, láttunk, visszamennénk – szól az ismert vígjáték címe, és sajnos még mindig nagyon sokan gondolnak nosztalgiával a közel félévszázados rezsimre. A rendszerváltásnak sokkal több vesztese lett, mint ahányan félve tekintettek az újra. A veszteség azonban sokáig csak annyira volt valós, mint az álmok – eddigi – két évtizede. Az emberek életszínvonala a nyugattal összehasonlítva elég „altájinak” tűnt és tűnik, de legalábbis nem nagyon közelített hozzá; viszont korábbi önmagunk mindenképpen irigykedve tekintett volna ránk egy időutazás végén. Azután jött 2008.
2008-ban egy olyan mélységű válság zuhant a világra, amit még harmincas évek közepén is kevesen tudtak volna elképzelni. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az akkori, 1929. október 24-29. közötti hat nap alatt elszenvedett 50 milliárd dolláros veszteség – mai értéken – csak töredéke a mostani veszteségeknek. „Nincs ember, aki meg tudja mondani, hol van az alja, és hogy lesz-e még rosszabb, és meddig tart, és nincs egy árva ember, aki el tudna bújni előle” – mondta még január végén a kormányfő; de tegyük hozzá, hogy azt sem tudjuk, hogy a mélység után, milyen csúcsok várnak azokra, akik képesek „túlélni” az eddigi és a következő napokat. Igen, ez a válság is túlélhető, bár ebben egyáltalán nem segít a politika és a közgazdász szakma varjúirigysége. Egy jól körülhatárolható politikai csoport most látta elérkezettnek az időt, hogy csontig hatoló változásokat követelve mutassa meg magát, s ugyanez érvényes néhány – amúgy hatalmas tudással rendelkező – közgazdászra is. Tény, hogy egy válság könnyebben elfogadhatóvá teszi, még a fájdalmas beavatkozásokat is, de a mértéket ilyenkor is meg kell tudni tartani, különben teljes lakóniába taszítjuk hazánk lakosságát, ezzel is nehezítve a kormány operatív munkáját.
És hogy mi jelent a válság a világ, vagy egyetlen ember életében? 2009. év elején 6 Milliárd 750 millió ember élt a földön. Túlnyomó részüknek fogalmuk sincs a vállságról, mert anélkül is nyomorban éltek, élnek. A többiek rettegnek tőle, hogy mit hoz a holnap. Európa lakossága egyre kevésbé bízik abban, hogy kormánya, vagy akár az Unió képes lenne megvédeni őket egy hosszan elhúzódó recessziótól. Magyarország, alig több mint 10 millió állampolgára bizonytalan abban, hogy életképesek-e kormánya törekvései, de bíznak benne, hogy az ellenzék riogatása, csupán kampányfogás, viszont fogalmuk sincs arról, hogy milyen veszélyesek is ezek a megnyilvánulások. Somogyország, mely sosem érezhette a győztesek könnyelmű elégedettségét, azon tanakodik, hogy vajon mennyit tud kimenteni a világméretű gazdasági erózió karmaiból; s az én kis falum továbbra is reménykedik, hogy a megemelkedett törlesztő-részletét, minimális túlmunkával, de ki fogja tudni fizetni. Mi itt nem politizálunk, csupán végezzük mindennapi munkánkat; segítjük egymást, ha arra van szükség; de tudjuk, hogy csak a kormány, vagy csak a nemzet, egyedül nem képes megbirkózni a válsággal, és még a remélhető együttműködés esetén is elengedhetetlen némi szerencse, meg csillagegyüttállás, a mind kisebb véráldozat érdekében. Sokan lesznek, akik saját érdekükben elárulják barátjukat, családjukat, nemzetüket, ahogy az is előfordulhat, hogy egész országok fordulnak szembe azokkal, akik küzdenek a másnapért; de nekünk, egyszerű embereknek, nem szabad elengednünk egymás kezét, mert a jövőt, a tegnap tapasztalataival, már ma el kell kezdenünk építeni…
|
