A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége üdvözli, hogy a 2008. évi költségvetésbe a kormány beépítette az adóerő-képesség számításának a TÖOSZ által többször hangoztatott módosítását. Molnár Gyula elnök legutóbb levélben kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy abban az esetben, ha két vagy több település közös erejével, összefogásával letelepített gazdasági vállalkozás kizárólag egy önkormányzat közigazgatási területén helyezkedik el, legyen lehetőségük az iparűzési adó szerződésben szabályozott megosztására, ezzel párhuzamosan pedig az adóerő-képesség számításának arányos megosztására is. A pénzügyminiszter úr által benyújtott 2008. évi költségvetés a TÖOSZ által sürgetett változtatást beillesztette a törvény szövegébe, megoldva ezzel Dunaújváros és Rácalmás problémáját, továbbá lehetőséget teremtve az egyes önkormányzatok további együttműködésére.
Az ügy előzménye, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, valamint Rácalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete szerződést kötött egymással. A szerződéskötés célja az volt, hogy a HANKOOK Gumiabroncs gyártó multinacionális társaság letelepedését elősegítsék, és ezáltal mindkét önkormányzat iparűzési adó bevételt realizálhasson. A szerződéskötésre azért volt szükség, mert Dunaújváros nem rendelkezett a vállalkozáshoz megfelelő területtel. Rácalmás rendelkezett ilyen területtel, viszont a cég letelepítéséhez szükséges infrastruktúrát nem tudta biztosítani. A két önkormányzat abban állapodott meg, hogy a multinacionális vállalkozás letelepítése érdekében Rácalmás biztosítja a területet, Dunaújváros pedig kiépíti az infrastruktúrát. A két település aláírta a megállapodást, a multinacionális cég letelepítése megtörtént, és a termelés is megkezdődött. A HANKOOK cég előzetes prognózisa szerint – mely az általuk legyártott abroncsok mennyiségére és azok értékesítésére vonatkozó árára, valamint az ezekből realizálható árbevételre vonatkozott – milliárdos nagyságrendű iparűzési adóalap várható. A probléma abból adódott, hogy a vállalkozás teljes területében Rácalmás közigazgatási területén helyezkedik el, tehát mind a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény, mind az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény alapján az adó beszedésére Rácalmás Önkormányzatának adóhatósága köteles és jogosult. Ebben az esetben Rácalmás jelentős mértékű anyagi veszteséget szenvedhetett, mert a Fejér megyei államkincstári szakapparátus álláspontja alapján az adóerő-képességet csak velük szemben kell számítani.
Úgy gondoljuk, hogy ez a szerződés a két település között precedens értékű és az ilyen megállapodásokat – köszönhetően a Pénzügyminisztérium kedvező döntésének – a jövőben szorgalmazni lehet a kormányzat és a TÖOSZ részéről annak érdekében, hogy az önkormányzatokat munkahelyteremtő vállalkozások letelepítése érdekében összefogásra ösztönözzük.
Kapcsolattartó: Dr. Zongor Gábor főtitkár (mobil: 30-9148-422, e-mail: zongor@toosz.hu)
Budapest, 2007. október 29.
a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége
|