A résztvevők tartalmas és színvonalas előadásokat hallhattak mind a minisztérium, mind az önkormányzati oldal részéről. A program keretében a miniszteri expozékat követően, Matusz Tamás, Hídvégardó község polgármestere színes kitekintést adott arról, hogy a településükön hogyan sikerül a gyakorlatban megvalósítani a közfoglalkoztatást. Petrin László, Kőröshegy község jegyzője, egyúttal a TÖOSZ munkabizottságának a tagja előadásában részletes ismertette a munkabizottságunk szakmai véleményét és módosító javaslatait a tervezett törvényi változtatásokról. Bódi András, az SZMM főosztályvezetője ismertette a program foglalkoztatás ösztönző elemeit, valamint a közfoglalkoztatás szabályait és reagált a Petrin úr által ismertetett TÖOSZ állásfoglalásra és konkrét javaslatokra. Dr. Kovárik Erzsébet, az SZMM szakállamtitkára összefoglalta a tervezett változtatások lényegét a szociális segélyezés területén. Korózs Lajos, az SZMM államtitkára, aki előadásában a családsegítő szolgálatok beilleszkedést segítő szolgáltatásainak fejlesztésről beszélt. Részletesen ismertette a program indításának okait, tartalmát, átfogó és konkrét céljait. Farkas Attila, az SZMM munkatársa számadatokkal és táblázatokkal alátámasztva tájékoztatta a részvevőket az önkormányzati közfoglalkoztatás-szervezési feladatokról. Az előadásokat követően vitafórumra nyílt lehetőség, melybe a résztvevők aktívan bekapcsolódtak és a jelen lévő minisztériumi képviselőktől helyben választ kaptak kérdéseikre, illetőleg ígéretet kaptak a későbbi megválaszolására. Korózs Lajos, államtitkár ígéretet tett arra, hogy a megküldött TÖOSZ állásfoglalásában foglaltakat és az elhangzott véleményeket igyekeznek figyelembe venni és átvezetni a konkrét módosító javaslatokat. Összességében a konferenciát a részvevők rendkívül hasznosnak és konstruktívnak ítélték, és igényüket fejezték ki, hogy más témában is szervezzünk ilyen jellegű vitafórumot.
A konferencián elhangzott előadások
(az előadások megtekintéséhez, illetve letöltéséhez kérem kattintson az előadás címére)
A családsegítő szolgálatok beilleszkedést segítő szolgáltatásainak fejlesztése
Segélyezési rendszer átalakítása
Szociális és foglalkoztatási kihívások
A TÖOSZ szociális munkabizottságának véleménye
|