A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége rendkívüli küldöttgyűlése a 30/1999. (X. 13.) számú határozatával döntött a „Köllner Ferenc Emlék-díj” alapításáról. A TÖOSZ 2/2000. (III. 29.) számú küldöttgyűlési szabályzatával létrehozta, a szövetségalapító főtitkárának tiszteletére és emlékére a Köllner Ferenc Emlék-díjat. A díj alapításával és adományozásával a Szövetség rendszeresen meg kíván emlékezni az idén 10 esztendeje elhunyt alapító főtitkáráról, dr. Köllner Ferencről, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar önkormányzatiság kialakításában és hazai érdekképviseletében.
2009. szeptember 30-án, a Helyi Önkormányzatok Napján, az Önkormányzati Szövetségek Konzultatív Tanácsa, a hét országos önkormányzati szövetség együttes elnökségi ülésén, Molnár Gyula, a TÖOSZ elnöke adta át a Köllner Ferenc Emlék-díjat
Aczél Gábornak a TÖOSZ lapja, az ÖNkormányzat alapító főszerkesztőjének a TÖOSZ sikerét, az önkormányzatok munkáját szolgáló, valamint eredményes újságírói tevékenységéért
Dr. Kökényesi Józsefnek a TÖOSZ szakértőjének a több mint egy évtizedes sikeres szakértői tevékenysége, a TÖOSZ szerepének, súlyának és rangjának erősítése érdekében folyamatosan végzett következetes tevékenysége elismeréseként.
|