Közlemény a Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából
1990. szeptember 30-án került sor az első szabad önkormányzati választások első fordulójára és a Helyi Önkormányzatokról szóló törvény hatályba lépésére. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöksége a húsz évvel ezelőtti történelmi eseményre és az elmúlt időszak történéseire visszatekintve elismerését és köszönetét fejezi ki mindazok felé, akik részt vettek a legújabb-kori magyar önkormányzati rendszer kialakításában és létrehozatalában. Ugyancsak elismerés illeti mindazokat a polgármestereket, önkormányzati képviselőket, jegyzőket, hivatalnokokat, önkormányzati intézmények és szervezetek vezetőit, közalkalmazottakat és önkormányzati szakértőket, akik ténylegesen megvalósították a helyi önkormányzást.
A két évtized során minden nehézség ellenére sikerült fenntartani az önkormányzati alapjogokat és alapértékeket, miközben az önkormányzatok gazdasági autonómiája folyamatosan gyengült.
Sajnálatos tény, hogy a TÖOSZ ezirányú törekvése ellenére sem sikerült a kormányzat és az országos önkormányzati szövetségek közös szervezésében 2010-ben együttesen megemlékezni a Helyi Önkormányzatok Napjáról.
A polgármesterek közül 576-an, 1990 óta öt választási cikluson keresztül kerültek megválasztásra és a választópolgárok bizalmából húsz éven át folyamatosan szolgálták elsőszámú vezetőként a településük közösségét. Elismerés és köszönet illeti őket!
Tekintettel a közös ünnepség hiányára a TÖOSZ elnöksége 2010. október 19-én, Budapesten köszönti azt a 282 TÖOSZ tag polgármestert, akik az elmúlt húsz évben településvezetőként szolgáltak, függetlenül attól, hogy az október 3-ai önkormányzati választásokat követően megőrzik-e polgármesteri pozíciójukat.
A TÖOSZ elnöksége reményét fejezi ki, hogy az általános önkormányzati választást követően megalakuló képviselő testületek a polgármesterek vezetésével tovább fogják erősíteni a helyi demokráciát és az önkormányzatiságot.
Önkormányzati üdvözlettel:
Budapest, 2010. szeptember 28.
Molnár Gyula Dr. Zongor Gábor elnök főtitkár
|